2014. augusztus 16., szombat

Sweet Ignition o-watashikai

Sweet Ignition Suzuból és Micchanból áll, sok CD-t kiadnak, meg rádiójuk is van, amiket eddig nagyon nem hallgattam, mert nem nagyon tudtam hol, úgyhogy most boldog vagyok van egy Ignition CD-m :)
Az o-watashikai előtt volt egy kis event, amire külön lehetett jegyet venni. Ignition seiyuu-tehetségkutatót szervezett, 200 jelentkezőből összesen 8-an jutottak be a végdöntőbe, aminek az utolsó fellépése ma volt, a zsűriben ott volt természetesen Suzu és Micchan is. Kb. 1 órás volt, három részből állt, elsőben beszélniük kellett egy olyan emlékről, amit még egyszer sohasem akarnának átélni. Másikban párokba tették őket, és 1 percig beszélniük kellett egy adott témáról, miközben kihúztak random szavakat és azokat betették a beszélgetésbe. Az utolsó feladatban magukat kellett bemutatni, mindenki egyesével.
Aztán szavazhattunk kettőre, akik aztán Suzuék asszisztensei lesznek, és egy külön rádióműsort kapnak.
Nagyon érdekes volt, újra ráébredtem mennyire nehéz szakma ez, és milyen kevesen válnak seiyuukká :(
3.sorban voltam, Suzuék reakcióit teljes fényben láttam, és amúgy 60-an voltunk nagyjából a teremben, ahol amúgy OnoD-ék baseballoztak DGSben, meg még sok mindent csináltak, a 12.emeleten volt az event amúgy BunkaHousou épületében, és DGS-t meg a 10.-en veszik fel.
Az eventet végigröhögtem, mindenki annyira ügyes volt, és sokszor közbeszóltak Micchanék, meg néha a közönség is. Sok pruducer meg fejes volt jelen, akik sok animés event szervezésében vannak bent. Az event amúgy Vissza a jövőbe BGM-mel kezdődött, már akkor szétröhögtem magam, meg StarWars is volt vmikor.Tomozaki Yuusuke hangja különösen megfogott, ő meg is nyerte, meg egy fél-filipin fiú, Kimura Subaru is. Yuusuke egy ponton elkezdte utánozni Stichet, és egy az egyben ott volt, halálos volt. Szomorú volt látni, mikor Suzuék mondták kik a nyertesek, és a többiek arcán látszódott a csalódás, de aztán megtudtuk nem megy kárba a tehetségük, BunkaHousou felfogadja őket.
A producerek a végén beszélgettek velünk, Komiketről, meg hogy holnap lesz Kakkii eventje (amire megyek), és hogy jó lenne átszervezni egy másik épületbe az ilyen eventeket, mert nagyon pici helyük van, és a seiyuuk is hamar kifáradnak, meg nincs is öltözőszobájuk stb
Meg CharaHobbyról is szó volt, hogy Ignition nem lesz rajta, helyette beborítja a térséget majd a Dear Girlök Kamiyáék miatt. Suzu erre azt mondta a riválisok! ( pedig nagyon beordítottam volna itt egy DearGirl xD)
Na de az o-watashikai.
Hála az eventnek teljesen eltűnt belőlem az idegesség, sokat nevettem alatta és aztán felsorakozutunk olyan 60-70-en ugyanabban a teremben. Persze azért volt bennem egy kis izgalom, de nem olyan mint mikor először ráztam kezet Suzuval, akkor belémfagyott a hangom is, de most alig lehetett befogni a számat :D
Suzu: Doumo~
Mondtam honnan jöttem, hogy hívnak, mondtam voltam a VESSEL-es o-watashikaiján is, kérdeztem emlékszik-e rám, mondta még szép! Meg mondtam valszeg utoljára látom, mert 29-én repülök haza, Suzu asszem mondott vmi olyasmit hogy akkor majd ő megy Mo-ra, én meg mondtam Yoroshiku onegaishimasu. Suzuval két kézzel ráztam kezet többször is, a japán kézfogást nagyon szeretem, olyan meleg volt a keze *meghalt* Fenttartottam rendesen a szemkontaktust, ja meg persze odaadta a CD-t is Suzu. Aztán már éreztem hátulról nyomnak finoman, hogy nyomás tovább, és jött Micchan, akiért jöttem igazából az o-watashikaira főleg.
Micchan rögtön mondta Magyarország!, annyira gyönyörű volt a mosolya, aztán elmondtam neki amiért a legjobban jöttem az eventre. Megköszöntem neki Oreparát, hogy mennyire sokat jelentett nekem, és hogy kitalálta, mondtam sohasem fogom elfelejteni. Míg mondtam láttam Micchanon meghatódott és könnybelábadt a szeme, mondta hogy a többiek nélkül, akik támogatták (OnoD, Shouchan és Suzu) nem járta volna át úgy a melegség, kérdezte éreztem-e, mondtam persze, aztán mondta reméli egyszer részt veszek még Oreparán. Itt már nyomtak hátulról, és elköszöntem, mondta hogy taihen da  to omoukedo (hogy bár nehézkés, mert ugye elmegyek). Szóval annyira büszke vagyok magamra, hogy nemcsak elmondtam amit szerettem volna, hanem még fenttartottam a szemkontaktust is, amit először sikerült mióta itt vagyok. Valahogy csak úgy jöttek belőlem a szavak, és annyira boldog vagyok, Micchan arca annyira kedves volt, ahogy rámnézett, a keze is olyan meleg, jaj de szeretem őt!! Na asszem Oreparát nézek ma végig, holnap meg Kakkii, de nagy a valószínűsége hogy elfogynak  a jegyek, mert nem éjszakázok miatta, hanem csak az első vonattal rohanok Komiketre, és a terv szerint hajnal 5:40-re érek oda, az eventje meg 10-től lesz. Igyekszem holnap!
Ja, meg nem dobtak ki minket hogy végeztünk, végighallgattam még a többieket is, Suzu hangja áthallatszik mindenen :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése