2013. november 27., szerda

Levi Spinoff chap1



Összefoglaló:

A prológusban megtudtuk van két társa, akikkel együtt dolgozik,  a palota földalatti részén. Arról álmodoznak  egyszer kijutnak a falon túlra. Manőverfelszerelésük van mindhármójuknak. Összetűzésbe keverednek a bűnözőkkel útközben, de könnyen legyűrik őket. Levi gyönyörű mutatványa látszólag felkelti Erwin érdeklődését, aki álca alatt végignézte a csetepatét. Levi észreveszi a Szabadság szárnyát, és Erwin sejtelmes mosolyát.

Chapter1

844-ben járunk. 6 évvel Levi és Eren találkozása előtt, abban az évben mikor Mikasát megmentette Eren a bűnözőktől.
Leviék észreveszik valakik követik őket. A Kenpeidan-ra( Akik a palotát védik) gondolnak, de nem sokra rá kiderül túl jók ahhoz, hogy azok legyenek. A Felderítő egység az.
Wall Sinan belüli, a palota rész csupa fényűző épületekkel van tele, a legbiztonságosabb terület, elvileg. Viszont amilyen gazdagság van a felszínen, a palota földalatti részén a sötétség az úr. Eredetileg azért építették ki a földalatti rész, hogy legyen menedékhelyük az óriások elől, de mivel soha nem használták a bűnözők költöztek be, ahova senki nem meri betenni a lábát, így teljesen szabad kezet kaptak.
Néha bemerészkednek ugyan a Kenpeidan tagjai, de hamar elintézik őket Leviék. A lány neve Izaberu, a fiúé Faaran. Levi a vezetőjük.
Ahogy észreveszik, követik őket próbálják lerázni, de Levi szerint ők nem a Kenpeidan, mert ahhoz túl jól mozognak a manőverfelszereléssel. Hogy megbizonyosodjon egy kanyargós részhez vezeti őket, ahol észreveszi a Szabadság szárnyát, és egyben Erwint.
A társaival tudják óvatosnak kell lenniük, mert ha elfogják őket elkobzik a felszerelésüket. Ezután Levi egy nagy tehetséget igénylő, keskeny részen halad végig, visszanéz, de látja nem követi senki. Azt gondolta túlfilózta, és mégse olyan kemény fából faragták a Felderítő egységet, de hirtelen nekiütközik Mike, aztán Erwin is felbukkan, és kiüti Erwin Levit. De nem hagyja annyiban, neki akar rohanni Erwinnek, de látja elfogták a társait. Kérdezi Erwin kicsoda, honnan van a felszerelése, és ki tanította nekik hogy kell használni. Egyikük se akar válaszolni, ezért Erwin mondja akkor más módszerhez kell folyamodjon, ha szép szóval nem megy. Mike kezelésbe veszi, de még így se akar beszélni Levi. Mondja Erwin ha nem fog a társai következnek, és erre végre megmondja Levi a nevét.
Erwin üzletet ajánl. Elnézi minden büntettüket, ha cserébe beáll Levi a Felderítő egységbe. Levi igent mond, mert nincs más lehetősége.



Nem tudom hogy fogom kibírni a következő fejezetig...




2013. november 25., hétfő

11.24. DB Matsuri beszámoló


Misato no Kisai


Tegnap Misatoban voltam a DGS event-en, azaz a live viewing-jén, mert hogy lányoknak tilos volt a belépés rá. Kb.1000 fiúval volt tele a Misato Bunkakaikan, míg az élő közvetítést a mozikban 15000 lány nézte.
Délután 2 előtt értem Misatoba, feleslegesnek éreztem ennél korábban jönni, különben is csak a goods-ok miatt akartam korábban ideérni. Már akkor árulták őket, ahogy a mozik kinyitottak, mikorra odaértünk 4-re a misatoi moziba Yukival, már csak  a pólók maradtak, de szerencsémre Taka ( egy DearBoy ismerősöm) sorba állt nekem értük a helyszínen, és megszereztem mindet. ( még sorbaállni se lehetett  a lányoknak)
Ahogy megérkeztünk rögtön a helyszín felé vettük az irányt, útközben sok DearBoy-t láttuk, akik DGS pólót viseltek. Az épület előtt egy kisebb sor kanyarodott a goods-okért, volt rajtunk kívül még néhány lány, akik eljöttek megcsodálni a sok DearBoy-t, és hallottam, hogy hümmözték a fiúk "Na a DearGirl-ök".  Ilyen event-re még nem volt példa, legalábbis seiyuu-eventként, hogy csak fiúk válthattak jegyet rá, épp ezért is volt különleges és érdemelte ki a Kisai jelzőt, vagyis a "furcsa fesztivált". Láttam Hibiki cosplayt ( OnoD és HiroC),  Kouchou Yonagappát,és KaniC-t is. Nagyon akartam volna fényképet csinálni róluk, de egyedüli lányként nem volt bátorságom beszállingózni egy rakat fiú közé.
Furcsa érzés volt ott lenni, akkor már rég bent voltak Kamiyáék, de olyan kis picike volt az egész hely, hogy nehéz volt elhinni.
Míg vártunk a Mekiben egy csomó lány volt melletünk, aki a pamfletet olvasta.:P
Aztán végre bemehettünk, Twitteren Suwa-san írta készen állnak-e a lányok? ( mondtuk magunkban igen, épp eszünk a Mekiben xD)
A moziteremben elég sok üres hely volt elöl, mi középen ültünk jobbszélen.

Yagihashi Choujinjával kezdődött, kijött az ONO-D WILD alsógatyában a színpadra. Utána feltűntek a Harley Davidsonok, amiken OnoD és Kamiya ült. Eszméletlen jól nézett ki, öltönyben voltak napszemcsiben, nagyon hatásos belépő volt. Mondták ez volt a legdrágább kellék a színpadra :D
Leszálltak, és nyomban el is kezdték amiért összegyűlt a sok fiú, azaz megtanítani őket, hogy legyenek menők a lányoknál. Egész végig a menő-karartert játszották, amin hatalmasakat nevettem. Ismét rácsodálkoztam mennyire fantasztikus színészek!
A leckékhez leültek arra a vörös kanapéra, ami a GlowMyWay jacketén volt. Baromi jól nézett ki!
De már maga ahogy leültek az is fenomenális volt, meg ahogy ültek, meg ahogy néztek, és valahonnan előkerült egy borosüveg, amiből OnoD töltött Kamiyának ( nagy sikoly), aztán mondták szőlős fanta volt.x3
Felolvastak kitalált DearBoy leveleket, amikben a segítségüket kérik, hogy legyenek olyan menők.
Kamiya mondta az első lépés, hogy oda menjetek, ahol vannak lányok. Most jött rá akkor itt már eleve kizárt xD
Felolvastak egy 5 éves óvodás levelét. Kamiya pedig azt tanácsolta amíg van rá lehetősége gyakorolja a chuuchuu-zást ( mert iskolában már nem szabad xD). Mondta fogadok már mindannyian óvodásként csináltátok csak nem emlékeztek rá.xD OnoD kicsit aggódott mire tanítja az 5 éves gyereket.
Aztán még egy lecke: mi az, amit feltétlen mindennap csináltok mint moteOtoko(=menő)?
Kamiya az üvegfényezést- mondta, alkohol=szív, így mindennap a szívét fényezi még szebbre.
OnoD pedig..... egy leírhatalan mozdulatsort csinált, aminek a végén az lett felhúzta a nadrágja szárát, és wolálá, ismét leborotválta a lábát. Már egy ideje nem mutogatta, hiányzott.:D
Kérdezték ki csinálta, és jópáran magasba emelték a kezüket xD Kamiya mondta undorítóak vagytok LOL
Kamiya még mondta fürdés közben MonHan-ozik ( Monster Hunter PSP játék), persze OFFLINE!
Azon kívül természetesen Online. Sokat röhögött ezen Kamiya, jaj de édes volt!
A következő BroCon volt.  Otomés fiúkarakteren mutatták be, milyennek kell lennie egy menő pasinak, és a választás  rá esett, talán nem véletlenül, hiszen aznap volt BroCon event Tokyoban.:) Kamiya Juli-hangnemben is beszélt, aztán vki bekiabált vmit a közönségből, erre Kamiya Juliként mondta "Nanda?"(Mi az?) "Ore no na kiyasuku yobuna!"( Ne szólj hozzám ilyen hangnemben) Irtózatosan falnivaló volt Kamiya.
Végigmentek a karaktereken, és direkt félreolvasták a nevüket. Így lett Kanaméből You, vagy Louisből Ryuuji. Hozzáfűztek olykor a seiyuu-ikhoz valamit, poénos epizódokat, pl. hogy KENN milyen aranyos, Kamiya nem egyszer mondta neki milyen jó felépítésű az arca LOL Meg hogy a karakterek hasonlítanak a seiyuuikhoz. Annyira szeretem az ilyen történeteket hallgatni, mikor egymásról beszélnek :P
Aztán előhoztak egy nagy táblát, és hogy a nem-menő fiúk is megértsék mi a BroCon karakterek menőségének kulcsa, készítettek egy dalt. A dal eredeti, a dalszöveget pedig ott helyben "találták ki", persze már előre megírták csak úgy csináltak mintha improvizáltak volna. OnoD nem egyszer sandított hátra segítségért, halálos komoly arckifejezéssel.
Így kell elképzelni a szöveget ( egy része):
1.szülött
2.szülött
....
5.szülött (Azusa) Furo de daihon check ( Fürdés közben a forgatókönyvet tanulja)
6.szülött (Tsubaki) Dettó ( mindkettőt Kamiya írta, mondta az egyik dramaCD-ben benne volt! És amúgy tényleg, tisztán emlékszek arra a jelenetre)
8.szülött (Louis) Kayui tokoro nai desuka? ( Nem viszket valahol?) Ezt is Kamiya találta ki, a jórészét amúgy ő írta, nem nagyon hagyta OnoD-t érvényesülni, a végén a refrént is vele íratatta fel.
10.szülött (Iori) Tank-topos Namikawa-kun
13.szülött (Wataru) Omaera wo bukkoroshitai desu ( Mindannyiótokat kinyírlak!) És jött Shingeki jópár percig, meg a Jaegerezés, OnoD is beállt a sorba, és nekiállt Erwinként beszélni. Kamiya meg mondta Leviként "Warukunai" *A*

Aztán kész lett, és elénekelték 1x a közönséggel. Nagyon élvezet volt ennyi féle animéről hallani egyszerre, és még folytatódott a műsor.
Míg átöltöztek levetítettek videókat DGS-ből, most a Soiyás részeket. Az előadás második részében is vetítettek videókat, és akkor is Soiyás vidiket, annyira kész lett mindenki tőle(értsd már annyit röhögtem megfájdult a rekeszizmom xD), hogy Twitteren trend lett Soiya, és asszem Yukitól is mikor búcsúzkodtam Soiya ne-vel köszöntem el, plusz mikor a műsor végén a "Vissza Vissza" ment helyette SoiyaSoiyát kiabáltak a fiúk is, meg mi is.
Gondolom semmit nem mond annak, aki nem hallgatja a rádiót,  de talán kedvet csinál, hogy belekukkantson.

Soiya után jött Garusuta Ojisan.  Ő Kamiya egy DGS altereegója, ahogy Soiya is egy DGS alterego. A DB Matsuri sapkát viselte ( amit Kamiya tervezett), és whiskyt iszogatott végig, amiből lelottyant egy kevéske a padlóra. Fel akarta nyalni, de OnoD 2x is megállította, hogy legyen már emberi tartása LOL
 Átment 50 évesbe, és megsúgta mi lesz jövőre az otome piacon a menő. Pl. egész teste sebes, vagy csak a nyaka fáj, vagy éppenséggel a rúd.
Rúd?
Jött az élő OnoD meghallgatás a Rúd szerepére. Hoztak egy nagy rudat ( ami kanyargós volt, máskülönben erősen másminek nézett volna ki xD)
Mit ne mondjak, elég undi volt, de OnoD mindent kihozott belőle, amit emberileg lehetett.:)
"Akumademo bou desu kara"( a híres Sebaschan mondás is elhangzott rúd formájában)
Még folytatódott volna a kínzó meghallgatás, ha nem toppan be Kamiya immár Kamiyaként, OnoD nagyon hálás volt, hogy jött, mert már azt hitte ha tovább folytatódik kirúgják ezért a Mausu Promotionból (ahol dolgozik)

Ezután jött a titkos vendég. Filóztunk rajta kit hívhattak el, talán Yucchit, nagy Yuukyant? De végülis az illető nem ember volt, hanem DGS egy másik kitalált karaktere: Hamaa-chan! Ő volt az EGYETLEN nő a teremben, több féle életnagyságú babája is volt, különböző pózokban. DGS-ben Kamiya szerelmet valott neki, de dobta, és most OnoD és a Boy-ok biztatására újra próbálkozott.
Hamaa-chant nagyon szeretem, nem emlékszem ki volt a seiyuuja, de örülök nem jött fel a színpadra. Leült(ették) Hamaachant egy padra, és keserves harc árán sikerült leülnie mellé, De csak ezután kezdődött az igazi küzdelem a kegyeiért. Olyan Legyen Ön is Milliomos féle játék kezdődött, OnoD volt a kerítőjük, és feltett kérdéseket, és adott 3 féle választ, amikből 2 normális volt, a 3. mindig valami abszurdság. Ha eltalálta Kamiya melyik válasznak örülne Hamaachan, akkor mindig közelebb ülhetett hozzá. Leginkább a 3.válasz volt a helyes, de az utolsónál bajban volt. A kérdés az volt, mi fogta meg legjobban Kamiyát mikor először látta Hamaachant, és végül azt mondta egyik válasz sem jó, mert őszintén legjobban a hangja tetszett neki. Ettől Hamaachan teljesen elpirult, és következő jelenet, hogy menyasszonyi ruhában áll Kamiya mellett. Itt végül szerelmet vallott Kamiya neki...... de megint elutasította! ( mert nyitva volt a sliccere, amióta leült a padra mellé!) OnoD próbálta vigasztalni, hogy majd 3x-ra sikerülni fog. :D

Itt jött a 2.Soiyás videó, aztán ....
MOB!!!!!!
(MOB= Masochistic Ono Band)
Budoukanban debütáltak, és visszatértek!
A setlist nagyjából:  Dirty Agent, Dear Girl wa nemuranai, Say Your Name
( OnoD és Kamiya egymásnak odatartotta az álló mikrofont)

Elmondták ki volt az a nő, akit sosem tudnak elfelejteni életükben.
Kamiya: Hamaachan~ ( és Dr peppert iszik)
Chankochan a legfinomabb malachús nevére emlékezett.

Soiyára jött a ráadás dal, ami DB Matsuri themesong-ja: az Otoko Raphsody!!

A legvégén pedig egy nagy bejelentés: 2014. Február 15-én az új DGS mozifilm kerül a vászonra, Ace of Asia címmel!!
A helyszín HongKong, most már tudjuk miért voltak nyáron ott, erre senki nem gondolt!





Nagyon élveztem minden pillanatát, ismét rájöttem milyen fantasztikus színészek együtt, és sosem fogom elfelejteni ezt a napot. Különösen szerettem hogy a DGS Famiglia összegyűlt, nemcsak Kamiya és OnoD, hanem Suwa-san, Yagihashiék is. A moziban végig csápoltunk, és sikongattunk, valakik még penlight-ot is lengettek, nagyon szép volt.  Bevonták a mozis közönséget is olykor, a legvégén meg mondta Kamiya "Hallottam a sikolyotokat idáig"Awwww
Várom nagy szeretettel a mozifilmet, és mivel nem énekelték el az új CD-ről a dalokat merem remélni egy közeledő event-re tartogatják.
Soiya!


Poszter, Pamflet és a mappák
SEXY ( vaselinnel érték el a nedves hatást)

2013. november 21., csütörtök

11.21.

Annyira piszkosul boldog vagyok, hogy már nem tudom hova ölelgetni Heichot.x3
Ahogy egyre közeledik a vasárnap, meg úgy általában a december, egyre jobban nem bírok magammal. Vasárnap DGS, megyünk Misatoba, terv szerint rögtön megyek a helyszínre, és ha belefér sorba állok a goods-okért, bár a moziban is árulni fogják, de meglehet meg tudom venni úgy is őket, hogy nem állok érte sorba 2 órát. Mégis csak fiúk lesznek ott, és nem lesz olyan nagy versengés talán. Kíváncsi vagyok hány lányt szúrok ki.
Yukival megbeszéltük a talit, meg Takahiroval is, meg hogy elmegyünk karaokézni együtt valamikor.
Ma elmentem ebédelni Yuuhival, sokat beszélgettünk, és jobban lettem tőle, mert pár napja hülyeségeken filózok, vagy inkább pár hete, de most magam mögött hagytam úgy érzem.
Tegnap voltam sadou-n, teaszertartáson, kaptunk sok japán édességet. Ma pedig ikebana volt, talán már ügyesebb lettem.
Megérkezett ma az ONO-D WILD bugyim, meg látom kaptam otthonról is levelet.:)
Ushikuban mikor voltam már akkor is olyan szavakkal nem megfogalmazható érzés tört rám, hogy én tényleg ott járok ahol Kamiyáék, most meg egy városban leszünk, nagyjából félóra gyaloglásra egymástól. Már most annyira felpörögtem,  hogy csak na, gyakorlom a dalokat nagy hévvel. Aztán jön december, és végre látom igaziból, szerintem csak potyogni fog a könnyem végig a nagy boldogságtól.:)
A csoporttársaimat is nagyon megszerettem, meg a tanárokat, és a többi értünk-felelős emberkét. Most már csak egy jó munka hiányzik. ( Jövőhéten nekiállok a keresésnek)
December 1-jén meg megyünk N2-őt letenni egy jó messzi városba innen Saitamában.

2013. november 16., szombat

Arcana Famiglia 2 ~Jolly ED~

Ez a bejegyzés nem Japánról szól, szóval akiket nem érdekel az animés blablám nyugodtan kihagyható.:)










Már jó rég írtam otoge összefoglalókat,  de most megérett egy újabbra. Na nem akarok részletesen belemenni, annyi időm úgy sincsen, de muszáj kiírnom magamból, mert olyan ♡(˃͈ દ ˂͈ ༶ )

Ha legalább játszottál az első játékkal, ( vagy láttad az animét, amiből mondjuk nem sokat lehetett megtudni), akkor érteni fogod nagyjából miről beszélek.
Az első játék Mondo köré fonódott, a special pedig Libertá köré. Ha össze kell hasonlítsam őket action-ben Vascello szinte dúskált, bár ez annak köszönhető, hogy csak 3-4 napot ölelt fel a special, míg az első játék jóval többet. Nagyjából fele-fele arányban volt elosztva a komoly és a vicces jelenetek aránya, de Arcana 2-ben ez az arány úgy látom felborult, legalábbis Jolly route-jából ítélve.
Sőt, egy olyan szintű komolyságúra növekedett a története, amire egyáltalán nem számítottam!
Az nem kétséges túlszárnyalta az első játékot, tudtam  hogy epic lesz de hogy ennyire !!
Még csak Jolly ED1-et játszottam ki 2 nap alatt, de tele vagyok kérdésekkel és nyugtalansággal, meg se fordult a fejemben ilyen féle vég.T_T

Kb. fél év telt el Vascello óta, december van, és ha kijátszottad az előző játékok összes routeját, akkor már az elején elérhetővé vál Dante, Jolly, és Ash route-ja. Vascello ED1 után játszódik a történet, tehát nem 0-ról indultok a szerelmeddel mint Utapuriben LOL
Jolly-nak Arcana elején a mindene Mondo volt, de ahogy múlik az idő Felicitá lett számára a világ közepe.  Felicitá kihozta belőle a legjobbat, azt a sok kedvességet ami már amúgy is megvolt benne, csak sosem mutatta senkinek. Már több mint fél éve járnak, és eszméletlenül élveztem, ahogy a sok felmerülő apró-cseprő, és nagy gondokkal megküzdenek együtt, és legyűrik őket egymás mellett. Felicita egyáltalán nem használja Gli Amanti-t, hogy jobban megértse Jolly-t, vagy a többieket. Néha hiányzott hogy nem tudok abszolút random pillanatokban belekukkantani a másik szívébe, és olvasni a poénos/szívolvasztó titkokat. Ezzel is azt akarták elérni, hogy  ráléptek a felnőtté válás útjára, ami nemcsak Felicitára igaz, és megtanulják megismerni a másikat, őszinték lenni egymással, és saját magukkal.
A történet dióhéjban: Nordiáról kereskedők érkeznek. 5 új karakter bukkan fel, név szerint Vir, Agata, Neve, Sera(fino) és Teo.  Kiderül van náluk tarot kártya, ami ugye lehetetlen, mert mind a Famiglia birtokában van ( Vascello erre
épült ugye, mert Ash ellopta őket). A kastélyba hívatja őket Mondo, ahol Vir-rel köt Mondo egy alkut. Csak  a játék végén derül ki mi is volt ez, de nem mondja el senkinek Mondo, és ismét fel akarja áldozni magát a családért, amit egyértelműen nem hagynak annyiban.
A nagy titokra fény derül, ami az, hogy Vir tulajdonképpen az, aki készítette a tarot kártyákat, és el akarja pusztítani az összeset. Megváltozott a kártyák végzete, amitől a tulajdonosok haldokolni kezdenek. Sumire és Libertá testén már megjelentek a tünetei,  és mivel Mondo a "Világ" tarot kártya tulajdonosa, az ő halála  árán  képes elpusztítani őket. Persze titokban tartja, kegyes hazugág ahogy mondani szokták. Vir-rel az alku arról is szólt odaad három kártyát, amit aztán Sera és társai megkapnak. Még nem tiszta pontosan mire is kellett, de köze lehet Nordiához, mert valami katasztrófa fenyegeti, amit csak a tarot kártyák erejével lehet megvédeni.
Jolly és Felicitá nekilát, hogy megtudja mit titkol Mondo, de nem járnak sikerrel. Közben Elmo beteg lesz, és itt egy fontos dolog történik. Meghalt volna, mert Jolly akármennyire se akarja beismerni, de nem tudta megmenteni, Vir megjelenik és a Bölcsek kövével megmenti. Nem tiszta még, de ez csak egy utánzat lehetett, nem az igazi, mert Virnek a másik célja a  kártyák elpusztításán kívül az a Bölcsek Köve. Elmo kómába esik, és mikor felébred eltűnik, átváltozva egy 17 éves fiúvá. Virrel üzletet kötöttek, cserébe hogy megmenti az életét teljesíti három kívánságát. Elmo aztán beáll Vir-hez, de néha ellátogat az "anyukájához" és "apukájához". Meg akarja gyűlölni Jolly-t, mert sosem szerette, és mert nem akarta elfogadni Vir segítségét.
A végén aztán röviden az lesz, Jolly elmegy megküzdeni Vir-rel, Felicitá is jön, de kudarcba fullad. Jolly megsérül, elveszti a látását ( Stigmatája ugye a szemében volt), és kómába esik, majd mikor felébred is ágyhoz marad kötve. Fehér lett a haja.
Ezzel az áldozattal mindenkit megment, ami ugyan önkéntelen volt, mégis megtörtént.

ED1
Az állapotában nem lesz változás, éppezért szakítani akar Felicitával, aki nem hagyja annyiban, és nyomatékosan a tudatára adja, esze ágában sincs tágítani tőle, életük hátralévő részében se. Megkéri a kezét ( igen, Felicitá Jolly-ét), felveszi a Jollytól kapott menyasszonyi fátylot, és egy virággyűrűvel örök hűsűget fogadnak egymásnak.
Nagyon szép volt, de miért érzem BADED-nek?? Mióta lett Arcanából keserédes végű történet? Csak nem Rejet-hagyományt akartak követni?

ED2
Jolly szép lassan felépül, ( oké, valszeg ez lett volna ED1 után is, nem hal meg), a látását persze nem nyerte vissza. Elutazik Nord-ra, ahol régen élt, és ahol megtalálta Mondo anno. Ezzel szembe akart nézni magával, hogy új lappal indulhasson.
Lucáék összeálltak hogy megmentsék, és csak idő kérdése, míg rájönnek ( Ash, Luca és Elmo főleg, az alkimisták) a gyógyulása kulcsára, cserébe viszont azt kérték Jolly-tól nézzen szembe a múltjával, és rója le nekik.
Azt hiszem ez a kedvenc ED-em.

ED3

Jolly gyógyulgat, már tud járni , és Fel mindennap kiviszi a kertbe, de a látását nem nyerte vissza.
Elmo felbukkan, és a testében lévő Bölcsek Kövével meggyógyítja Jolly-t, de így meghal. Elmondja mindkettejüket nagyon szereti, és hogy legyenek egymással boldogok. WTF?!!!?


Special
Na ez egy threesome-ra emlékeztetett inkább, vagy ha van foursome akkor arra xD
Luca és Elmo szembenéz Jolly-val, aki ugye az apjuk ( hú de furcsa volt), végre kimondta Luca hogy "apa", asszem ez egy életre megmarad bennem. Közölték meggyógyítják, és hogy aztán megviaskodnak Felért. Inkább Elmo mondta, le is smacizta Felt, de Luca is elszólta magát. Nyugtázták indketten hasonlítanak az apjukra, Luca mondta ezt nem veszi dícséretnek x3
Hát az biztos nagyon furcsa volt látni ezt a családi újjáegyesülést, maga Jolly szájából hogy "fiam" irtó furcsa volt hallani, na nem rossz értelemben, ebből is látszik szembenéztek a múltjukkal.


És most nekiállok Lucának!

11.16. Ushiku

2 órába beletellett, míg odaértem Ushikuba. Ken-san Saitamából jött, így Nipporiban találkoztunk, ahol átszálltunk a Joban járatra.
Matsudonál is megállt a vonat ( ott született Kamiya), elég nagy város, nem értem miért költöztek el Ushikuba, ami elég kis városka, és ordít róla, hogy vidék. Útközben csámcsogtunk Black Thunderen ( hoztam jópárat), nélküle nem is lett volna teljes az ushikui utazás.
Ushiku a DGS Movie színhelye, és azt hinné az ember már nem jönnek ide fanok, mert nem most készült a film, hanem talán 4 éve(?), de alaposan meglepődtem mikor felakasztottam a Ganshoumonomat,  tök véletlenül egy Dear Girl mellé x3
A Chateau Kamiyán kívül elmentünk az összes helyszínre, elsőnek céloztuk meg, ahogy leszálltunk a vonatról, de felújítás alatt volt, és le volt takarva, nem lehetett bemenni, a CANON étterembe se, csak körbe lehetett járni az épületet. Nem írták ki a honlapon, és azt se tudjuk meddig fogják csinálni, ezt egyedül sajnálom, de meglehet ha bementünk volna már nem jutott volna idő elmenni a Kappa no hi-hez. Utána felszálltunk a buszra, és mentünk a Daibutsuhez. A buszon volt két külföldi és megkérdezték tőlem jó buszon vannak-e, mondom igen, japánul. Csodálkoztam miért vágnak olyan értetlen arcot, és akkor jöttem rá nem angolul válaszoltam. xD
A két csoporttásam is sokszor beszélget angolul egymással, én meg ha velük vagyok mindig japánul válaszolok, szólok közbe,  nekem már természetes, de a többiek meglepődtek ezen.
A buszból láttuk meg először Daibutsu-samát.
Aztán bementünk, kifizettük a 800Yenes belépőt. Annyira kimondhatatlan érzés volt, hogy ugyanott sétáltam, és ugyanazt láttam mint Kamiyáék, piszkosul boldog voltam. Néhány apróságon kívül minden ugyanaz volt, mint a filmben, még láttuk a majomshow-t is, amit megemlített Kamiya. Elég idősek voltak már a majmok, lehet ő is látta őket.
Az állatsimogatónál nem volt elkerítve a kecske, ami megtámadta ChankoChankot, páva csak egy volt, nem három. És voltak tengerimalacok! Őket nem láttam a filmben, de az is lehet csak nem filmezték le, vagy újak, mert mindegyik nagyon fiatal volt. Teljesen elolvadtam a simogatónál, én is etettem nyuszokat ( főleg cocókat), eszméletlen édesek voltak. Mókusokat se láttam még ilyen közel, és követték az embereket, hogy hátha kapnak kaját.:) Ken-sant megharapta egy nyúl, mert nagyon akart kaját.
Na és a Daibutsu. Nem is tudom hogy kéne leírni, még életemben nem láttam egy ekkora.... ekkora mit? Olyan aurát képezett, hogy csak hüledezni tudtál a 120 méteres szobron. Az ég is gyönyörű tiszta volt, pont mint a filmben, hát volt hogy csak röhögni tudtam, ahogy néztem a daibutsut, olyan hatalmas!!! Mindent megfogtam, és mindenhez odamentem, amit OnoD-ék is, kongattam harangot is, fotózkodtunk ( majdnem egyedül mentem oda, de egy idős házaspár felajánlotta hogy lefotóz "hármunkat", és Ken-sannak nem volt sok választása már xD) Én Kamiya helyén voltam :P
Bementünk a daibutsube is, a legmagasabbra 85 méterre vitt fel a lift. Nagyon érdekes volt ott a kiállítás, utólag jöttem rá lehetett fényképzeni, de így is lefotóztam azokat, amik voltak a filmben.
Aztán elköszöntünk Daibutsu-samától, és a Kappa no Hi felé vettük az irányt. Ungyotei már sajnos be volt zárva, mire odaértünk gyalog,( az balra volt, jobbra a Kappa emkékmű a filmben), de mindent megért, ott röhögcséltem, minden ugyanolyan volt!

2013. november 14., csütörtök

11.15.




Basszus amilyen nagy volt a doboza,  olyan kis pirinyó a játék CDje!! xD
Mostanában hülyeségeken filóztam, de végre úgy érzem túlléptem rajtuk. Az emberekkel volt bajom, meg úgy általában azokkal a dolgokkal, amikre rákényszerülök szokni. Az pedig nehéz, ha az ember nem olyan típus volt addig, amire itt kényszerül lenni. De megoldom, csak az utóbbi 1-2 hétben sok ilyen felgyűlt, és párszor magam alatt voltam. Például, hogy miért nem szóltak klubban nekem a moyashi-matsuriről, igazán megdobhattak volna egy levéllel, mert magamtól nem tudom mit várnak el, de ez vissza is ugyanúgy érvényes. Vagy most mérges rám Yuuhi, mert azt mondtam nem tetszett AnoHana ( ami valóban borzalmas volt, egyedül Irino Miyu és az OSTje volt szép), de lehet azért mert ő szereti Anit Shingekiből én meg rühellem. Na de komolyan milyen hülyeségeken rágódtam T_T
Lassan eltelik 2 hónap, hogy itt vagyok, és olyanok miatt voltam magam alatt, pl. hogy kívülállónak érzem magam. Régebben olvastam erről blogokban, hogy akik hosszútávra maradnak Japánban, előbbutóbb szembesülnek ezzel, de mégis más megélni mint olvasni csak róla. A folyamatos bámulást meg nem is említem, ilyenkor falra tudnék mászni, mikor nagy kikerekedett szemekkel bámulnak rám, és még vissza is fordulnak. Feltűnésmentesen nem lehet itt közlekedni gaijinként.
Eddig a legjobban a külföldiekkel jövök ki , a japánokkal is elvagyok, de túl nagy az eltérés a kultúránk közt, és nem igazán értenek meg.  A csoporttársaimmal is egyre jobban kijövök, sok közös témánk van, meg közös bajaink. Ma például nagyon jól esett, hogy azt mondta Natalie Hétfőn is összeüthetjük a Doctor Who-s délutánt, mert vasárnap Misatoba megyek DGS-re, és akkor nem érek rá.
Ma pedig előadást tartottam a Kádár-korszakról, rájöttem nagyon szeretek beszélni Mo.-ról.:) Mutogattam családi fotót is LOL
Újabban meg diákmunkát keresek, de még előtte papírmunka vár, hogy elkezdhessek. Remélem nem lesz nagyon nehéz találni munkát, mert hallom hogy nem szívesen alkalmaznak külföldieket.
Jövő februárig szeretnék dolgozni, mert kell gyűjtenem, hogy tudjak tavasszal utazni Okinawába meg Kyotoba x3 (meg még sok helyre)
Holnap megyek Ken-sannal Ushikuba, jó esetben fél 11-re esünk be a vonattal Kamiya szülővárosába.  Elmegyünk azokra a helyekre, ami benne volt a DGS mozifilmben, de nem hiszem a CANON étterembe bemegyünk, mert túl drága.
Csütörtökön meg megjelent Arcana Famiglia 2, és tegnap is 11-ig nyúztam a PSP-et.( elmentem egy olasz étterembe direkt aznap)  Animate limited verzióját vettem meg, amihez 4 darab CD volt!!! 3 dramaCD és egy karakterdalCD hogy pontos legyek, ezen meglepődtem.  Még csak Jolly route felénél járok, de eddig nagyon izgalmas története van, és  a karakterfejlődés is szembetűnő.:P Van, hogy percekig röhögök egy-egy poénon, és van, hogy szétolvad a szívem, annyira szép. Meg persze a sok fintor, ami inkább Vir-re irányul. Kíváló választás volt Hirakawa Daisuke seiyuujának.

2013. november 3., vasárnap

11.03 AGF

AGF ( Animate Girl's Festival), a nevéből adódóan főleg lányoknak szóló otaku event, ami leginkább a limitált, előzetes fancuccok árusításáról szól, hogy legyen mire költenünk a pénzünket, de láttam fiúkat is azért. Szinte minden féle bolt kihozta a limitált áruit, Sunshine City egész 2 emeletét lehetett körbejárni, de ha késve érkeztél akkor nagy a valószínűsége hogy már minden cucc elkel. Volt egy event-színpad része is, egy nagy és egy kicsi, amire csak előzetes jelentkezéssel, vagy sorsolással juthattál be.  Szinte csodának számított, hogy bekerültem a Hamatora eventre, kellett venni egy akármilyen Hamatorás cuccot, és akkor húzhattál sorsjegyet. Később megszámoltam, és olyan 200 férőhelyes lehetett a nagyszínpad terme, tényleg csoda történt.:P De a csoda még fokozódott, pl. Free Ichiban Kuji-n sikerült kihúznom egy nagy nyereményt, méghozzá Haru-chan párnahuzatot, ami jó nagy! Eredeti ára asszem 2500Y, míg én tán 500yenért megkaparintottam.:)
Mivel legelőször DiaLover bódéhoz rohantam ( és vagy 40 perces sorbanállás után el is jutottam hozzá) még kaptam ingyen jegyet az esti vetítésre.
Egyedül mentem, mert egyik barátnőm 7-re ment ki ( ami nekem túl korán van), másik pedig fél 12-re ( ami már késő), így 10 után beestem, meglepően könnyedén. ( Azt hittem nehezebb lesz a bejutás). De azt az embertömeget! Már egy félóra után lefáradtam.-___-
Taliztam Ginka-sannal, meg a barátnőjével, de akkora ők már végeztek a Yellow Areával, én meg csak akkor érkeztem. Gondoltam inkább megyek velük, már régóta akartunk úgyis egymással találkozni. De egy kicsit furcsa lány volt, szinpi meg minden, de lógni vele felesleges pénzkidobás, mert nagyon könnyelműen költi a pénzét, mindenféle terv és átgondolás nélkül, és vmiért Sunshine 60-ban kötöttünk ki a Shingeki múzeumban. Voltak új cuccok, pl. manőverfelszerelés, azt se értem minek vette meg ha egyszer úgyse fogja használni, de hát ebből is látszik mennyire fanatikus. Eh, de nem is ez zavart, lehet ha event-en kívül talizunk másmilyen, de tegnap rájöttem ilyen limitált cuccos eventekre jobb egyedül mennem, mert nem passzolnak hozzám ilyenkor a barátnők.xD Yukival aztán összefutottam, és aztán el is vesztettük egymást, mert ki-ki ment a saját feje után, úgyhogy nem győztünk bocsánatot kérni, meg ilyesmi, de megbeszéltük és nem lett gond belőle. Néha összefutottunk randomilag, akkor meg is lepődtem.x3
Rengeteg cp-s volt, de legjobban BroConból Rui tetszett, ahogy a nyakán Julival terelgette az autókat az utcán, meg az embereket.:) Sokan beöltöztek a staffból, meg ki-ki a maga bódéjában, vicces volt ahogy Leviék reklámozták saját magukat.
Délutánra már minden elfogyott, egyedül azt sajnálom nem mentem hamarabb az Arcana bódéhoz, de persze meglehet újra fogják árusítani valahol, valamikor...
Nem költöttem feleslegesen, azt vettem amit nagyjából előtte kinéztem, és sikerült oda elmennem, amire szerettem volna ( event-ek).
A legjobb pedig, hogy Lantis bódéjában ki volt állítva OnD ruhája! Towerrecordsnál volt kiállítva nemrég, de pont lemaradtam róla, és teljesen odaolvadtam, hogy láthatom. Úgy megfogtam volna!

Az event-ig elmentem kajálni, aztán megkerestem, ahol volt a terem. Az épületbe csak pontban a kezdés előtt negyedórával lehetett bemenni, addig kint kellett várni, viszont választhattak volna jobb helyet is, mert utvára nyílt, ahol néha jöttek autók, és ilyenkor mindig terelgették a népet, meg egyfolytában ordítozták vigyázzunk.
Hamatora eventre elsők között mente be, de ez is, és az utána következő DiaLoveren is sorsolásal döntötték el a széket. Akkora már sajnos kimerült minden szerencsém, Hamatora eventen utolsó előtti sorba kerültem, DiaLoveren meg eggyel jobba csak. De így se adott okot a panaszra, hisz onnan is baromi közelnek tűnt Watcha. Másik seiyuu az Ohsaka Ryouta volt, ők ketten játszák  a főszerepet Hamatorában majd. ( jövő télen)
Bemutatták az animét, miről is szól, hogy kell elképzelni, a karaktereiket, meg volt partner-kvíz is, hogy ki mennyire ismeri a másikat. Ennek nagyon örültem! :)
Sokat röhögtem Watchán, mikor megkérdezték tőle milyen állatot tartana szívesen, és azt válaszolta az öccsének van nyuszija, és mikor elment céges utazásra nála volt 2-3 hónapot, és annyira  a szívéhez nőtt, hogy nem akarta visszaadni. Aztán azóta is azzal zaklatja, hogy mikor láthatja a nyuszit, de sosem enged az öccse neki.
Hamatora színhelye Yokohama, ezt is megtudtam, úgyhogy az is be van tervezve. Watcha eszméletlen jól nézett ki, a mély hangjával, és úgy egészében egy cukorság volt a pasi, legszívesebben megöleltem volna A Tora is kijött a színpadra, de nem volt sok kedve az egészhez, és inkább elment aludni. xD
A karakterbemutatásnál egy résznél megemlítette Kamiyát is Watcha. Meg mesélte, hogy JunJun nem volt ott  a teszt-afurekon.

DiaLovers csak animevetítés volt, 2 rész adtak le, a 6.-ost, meg a még le nem vetített 7.-est. Nagyon kevesen voltunk a teremben, csodálkoztam is. A 7.rész nagyon megható, és szomorú, asszem el is sírtam magam. De mikor a chibi Shuu a kutyusával felbukkant mindenki "kawaii"-zott LOL
Nem tudom hova szeretni már DiaLoverst, tényleg fantasztikus, és gyönyörűen megcsinálták eddig az animéjét.




szerk.: Hamatora event report

2013. november 1., péntek

10.31. Bunkasai - Levi cosplay -

Levi jobbra (kedvenc jelenet)
Megvolt életem első cosplay-e, és bevallom nem gondoltam volna ennyire jól fog állni, és élvezni fogom. Mindenkinek leesett az álla, ahogy meglátott, és rögtön rohantak , hogy lefotózhassanak. Soha nem fotóztak ennyien le, lépten nyomon ordították utánunk a diákok, hogy "Chousaheidan", mikor mászkáltunk a kampuszon, meg csillogó szemű fiúk, és vörösre vált arcú lányok is odajöttek, hogy közös fotót készíthessenek velem/velünk. Rajtam kívül volt egyfiú-Eren és  egy random Chousaheidan tag-lány, aki rövidnaciban flangált. Erennek bakancsa volt, és saját készítésű manőverfelszerelése, amivel én is lefotózkodtam. Délelőtt 10 után lettem kész a cp-vel, 2 órát minimum tartott míg felvettem, és elkészítettem a rucit ( rengeteg biztosítótű meg hajtűt használtam el), meg a smink, amit külön megdícsértek, sikerült elérnem az árnyas szemet csodák csodájára. Viszont nem mertem ebben a cuccban lemenni, úgyhogy a koli elé jöttek elém páran, akik szintúgy cp-ztek, és úgy mentünk a klubba. Nem kell mondanom rögtön letámadtak, és lefotóztak, ahogy megláttak, és mondták mennyire "kakkoii" vagyok, aztán meg is nyugodtam, és utána már el is tűnt az nyugtalanságom. (Mondjuk mikor kimentem az ajtón, és meghallottam jön valaki majdnem visszarohantam xD) A klubban is mindenki elájult, és agyondícsért ahogy beértem, rajtam kívül talán Kirito volt a legjobb cp-s, kardja is volt rendesen. Dél fele mentünk kajálni Chousaheidan tagok, és ott is alaposan kitűntem a tömegből, nagyon sokan ismerték Shingekit, és volt hogy Erennek azt kiabálta az egyik árus erre Shingeki oniisan LOL
A klubban kvízt csináltunk, seiyuu-kvíz, OST-kvíz, meg anime-színhely-kvízt, jöttek látogatni csoporttársaim, még sosem láttam ennyire ragyogni a szemüket x3
Aztán 3 fele már nagyon elfáradtam, volt hogy levettem a csukát is, aztán hazakéreckedtem. Visszafele bementem TO-ra, mert Sato-san mondta megnézne, de nem jött fel. Mondtam Konnichiwa, rámnéztek, és basszus nem ismertek fel! Utána sok fényképet csináltak rólam, meg mindenki megnézett a TO-ról, közös fotókra megtanítotam nekik a tisztelgést is, meg előtte még pár fiúnak is.xD
Nagyon elfáradtam, nem gondoltam ennyire fárasztó tud lenni ez, de abszolút megérte a sok munkát! Holnap akartam csinálni Souji-Levit, de asszem lemondok róla. Holnapra megbeszéltem ebédet Sato-sanal meg Alannal, de persze benézek a klubba is.
A legnehezebb a cp-ben az az öv volt, meg amiről azt hittem nehezebb lesz de egész hamar sikerült az a smink volt. A láb-övet egy helyen elszakítottam pláne, meg míg rájöttem hogy kell magamra húzni a felső-övet is az beletelt pár napba, meg utánajárásba. De most már tudom, úgyhogy ezentúl hamarabb leszek kész vele elvileg. A paróka is könnyen ment, végülis nem kellett vágni belőle, azt is megdícsérték milyen ügyesen megcsináltam.:)







Konbiniben vettem OnePiece Ördöggyümölcsöt ( Ace MeraMera no Mi-jét), és volt hozzá sorsolás, nyertem jégkrémet x3 Ma szerencsés napom volt.:)