2014. január 30., csütörtök

 Gacháztam és elsőre kijött Eren. Eddig mindig csajokat kaptam ki, ha Shingeki gachát próbáltam, úgyhogy ennek örülök. Levit szeretném mellé....

 Kész lett a hankóm. El is mentem lepecsételteni vele a szerződést az irodába. Jövőhéten elvileg diákmunkázok, kíváncsi vagyok rá nagyon.
 Vettem csizmát. Bele is tettem Harut és Makot.

MAGI DVD-m meg így néz ki. Van hozzá fotókeret^^ 


 Ha leveszem a borítót ilyen.


 Belseje.

Első  DVD-n rajta van az első 2 része, audio commentár van az első epizódhoz  Alibabával és Aladdinnal, plusz credit nélküli OP/ED. Második DVD-n a tavalyi Magi event déli részének az első fele van rajta ( 50 perces). Sokat röhögtem rajta, OnoD megint adta a szokásos humorzsák formáját.:D

Szeretném megvenni a többi DVDjét is, már csak a seiyuu eventek miatt, de attól függ hányadikra nyerem meg az event jegyet. Sok kedvenc seiyuum fog az idei eventen szerepelni, OnoD, Kaji-kyun, Hosoyan is, szóval izgulok miatta, meg persze magában Magit nagyon szeretem, mindig annyira elérzékenyülök rajta.

Ogata-san koncijára már biztos megyek, egy barátnőm mondta megvesz tőlem 2 jegyet, ha semmiképp nem találok rá jelentkezőt. Alig tudom elhinni, szerintem végigbőgöm, olyan sok érzés tör rám, ha hallom a hangját. Ogata-san volt az első seiyuu, akit megszerettem, és még az is lehet miatta fogott meg a japán nyelv. Emlékszem magnókazettákon mennyit hallgattam  a dalait.
Kamiya eventjére meg kaptam még egy jegyet egy másik barátnőmtől, nem tud elmenni rá, mert nem tudja magát igazoltatni.T_T Kiramune nagyon szigorú a fenének, hogy ilyen-olyan papírok kellenek, hogy bejuthass azon felül megnyerted a jegyet, nekem szerencsém volt, hogy van útlevelem és zairyuu kártyám is, ami olyan lakcímkártyának felel meg, de csak külföldiek kapják.
Mamochan eventjére meg még mindig nem érkezett meg a levelem, hogy megnyertem, jó mondjuk nem látok rá sok esélyt bejutok, mert csak egy példányt vettem meg a könyvéből, de azt írták január végén postázzák ki , aki megnyerte, és még híre se hamva sincs Twitteren se sehol annak, hogy valaki kapott már. Pedig jövőhét hétvégén lenne az event.-_-
És mivel lesz egy hónapom míg költözök jelentkeztem nyugodt szívvel Trignal koncertjére is. Meg ha még megoldható sulikezdés előtt Kouchiba is szeretnék elrepülni pár napra. A március mozgalmas lesz.

Tokyo kiruccanás

Ma jó sok mindennel jöttem haza Tokyoból. Miután megnéztem a sharehouse-t, ahol fogok lakni elmentem vásárolgatni Harajukuba, Shibuyába, majd persze Ikebukuróba túrkálni a kedvenc boltjaimban. A sharehouse Meguróban van, 5 percre vonattal Shibuyától, és ami a lényeg, gyalog félóra a sulitól. Bevallom azt hittem tágasabb lesz, de tévedtem, hatan laknak egy szobában, és nagyon közel vannak az ágyak egymáshoz. Csak lányok laknak 18-tól 30 éves korig benne, 3 szoba van asszem, a saját helyed az ágyad, ami el van függönyözve, vannak polcok, ruhás box-ok, meg van szekrény. Elég kicsi a hely, ahova lehet pakolni a cuccokat, de ha tágasabb lakást, sőt saját szobát szeretnék akkor már elég borsos árat kéne érte fizetnem, és 6 hónapra úgy döntöttem nem fogom arra elkölteni a fele ösztöndíjam, igaz hogy nem az ideálom lett ez a ház, mert zsúfolt, de olcsó, és csak japánok laknak benne, akikkel igaz nem volt szerencsém beszélgetni, mert senki nem volt otthon, de szerintem jó lesz a hely. A cuccaimat meg kénytelen leszek hazaküldeni postán (könyveket), amiket már kiolvastam stb. Március elsején költözök!
És utána ezeket vásároltam, de mikor készítettem a fotót még nem mentem le a ma érkezett Kamiya DVD-mért a portára.



Szerzemények: Kamiya Nijiiro Chouchou CD+ DVD 680yenért bromide-dal, 2 START AGAIN, SuzuKen Intention 100yenért, Heicho tolltartó, Magi DVD ( ez ma jött a postán), és két pulcsi meg szoknya.

A klip gyönyörű, van mondanivalója és mindene tetszik, az egész kicsit más az eddigiektől, és nagyon szeretem! Alig várom, hogy halljam Kirafes-en!




Hát nem egy angyal?



És amúgy sikerült bejutnom Ogata Megumi koncertjére, de nem értem, hogy lehet, de 4 jegyem lett T_T Sorsolásos volt, és mind a 4-et eltaláltam. Ilyet se történt még velem. Most macera, mert el kell adnom 3 jegyet, remélem akad jelentkező rá, ha nem lehet nem vállalom be, de majd még meglátom.

2014. január 28., kedd

Kamiyan START AGAIN



Kamiya betöltötte a 39-et, és már olyan 3 napja csak Kamiya fangirl áradattal, szülinapi jókivánságokkal van tele Twitter és egyéb social media x3 Ma megjelent az új single-je, a START AGAIN, amihez van event sorsjegy. 15-én lesz egy kis eventje, amiért jóval több CD-t veszek a kelleténél, de nem baj, mert ha törik ha szakad el akarok menni rá. Muszáj látnom, ( Norahama óta nem láttam), egy barátnőm elpostázza nekem a jegyét, mert ő nem tud menni rá így lesz összesen 6 esélyem.... Yukichan szerint biztos bejutok, de én annyira nem vagyok benne biztos, mert max 800-an férnek be ( 2 eventje lesz aznap, de én csak az egyikre jelentkezek a biztonság kedvéért). Az a sejtésem making of videót fognak mutatni, mert maga a klip forgatása hatalmas élmény  volt az interjúk szerint, köpdöste Kamiya a homokot a szájából, a staff fedezte a saját testükkel, hogy ne fújja el Kamiyát a szél, mert jó nagy tájfun tombolt T_T
A DVD-m még nem érkezett meg, de Mate-ben már majdnem végig levetítették interjúval együtt :)
Idei Kamiya seitansai DGS-ben csak egy hetes volt, jól elképedtem miket műveltek, én nem venném olyan viccesre az biztos, de hát ez a szint xD Nemsokára jön a mozifilm, remélem sikerül jegyet foglalni Minorinak anyucija segítségével a moziba, mert első két nap háború lesz a jegyekért x3
Tegnap már letöltöttem Animelomixről a számokat,  úgyhogy azóta ismétlésen van nálam egész nap.  Alig várom, hogy élőben hallhassam Kirafes-en őket!

(Nem tartozik a témához, de csatlakoztam Mamochan fanclubjához, mert turnézik idén is, és muszáj bejutnom rá ^^)

2014. január 23., csütörtök

1.23. Kirándulás a Fujihoz

Utolsó sulis busztúra volt ebben a félévben, most a Fuji mellé utaztunk el.
Reggel fél 9-kor gyülekezés, aztán Yamanashi prefektúra felé vettük az irányt. Úgy szeretem nézni a változó tájat, Saitamában eleve nem sok hegy van, max a Chichibu térségben, de ahogy utaztunk és tornyosultak fölénk a hegyek az olyan jó érzés volt. Már elég messziről ki lehetett szúrni a Fujit, a legnagyobb és legfehérebb hegy az.  Leszálltunk olyan 2 óra buszozás után ( közben megálltunk pihenni), és bementünk a Sengen Jinjába. Láttunk Inari jinját is benne, amik elég ritkák, rókaszobrok őrizték. Az omiyage-árusító helyen maikok ténykedtek, gyönyörű volt a ruhájuk.
Utána felpattantunk megint a buszra, és mentünk ebédelni a közeli onsenbe, ami ismét elég híres. Benifuji no Yunek hívják, ott degeszre ettük magunkat, alig tudtunk már megmozdulni. Egymás után hozták, hozták, és megint csak hozták a japán  hagyományos ételeket, eleinte lefényképeztem őket, de már annyi volt, hogy abbahagytam xD
Vagy másfél óráig biztos ettünk, utána mentünk onsenbe. Első élményem volt, és voltak aggályaim, de megmutatták mit-hogyan kell ( köszönet Minakonak), és nagyon jól éreztem magam. Ráadásul volt rotenburo is, a nyílt fürdő, ahonnan gyönyörűen lehetett látni a Fujit, míg körülöttünk hó volt, mi a forró vízből néztük.
Valamiért a japánok tejet isznak onsen előtt/után, nem tudni miért.^^
Mindenki kikészült, és legszívesebben ott aludtunk volna, de mentünk tovább Oshinoba, ami megint híres és benne van a világörökség listán.
Visszafele aludtam buszon, jól elfáradtam.
Jah, és fogytam. Eddig nem jutott eszembe megmérni magam, és kicsit hüledeztem mikor látom mennyi vagyok. 42......

2014. január 21., kedd

Búcsúparti

Véget ért a félév.
Igaz még hátravan a buddhistás vizsgám, de a japán nyelvi program a mai nappal befejeződött.
Délelőtt mindenki előadott egy prezentációt, mindenkié szép lett, igaz a fiúké néhol sántikált, de összeségében mindenki beleadta a félév/1 év alatt szerzett tapasztalait, érzéseit. Én is kicsit érzelgős lettem, és megint nem tudtam felnézni a papíromról ( rossz szokásom ha izgulok). Utána elmentünk inni kávét a lányokkal míg nem kezdődik a búcsúparti. Ott összegyűltek ismét a tanárok, és a többi emberke, meg néhány diák rajtunk kívül, a féléves koreaiaknak odaaadták az oklevelüket, néhányan beszédet tartottak, Fukushima-sensei beszéde is szép lett, bár az elején úgy tűnt izgul kicsit. Aztán ettünk,ittunk és mindenkivel beszélgettünk, jó volt nagyon. Sokan a tanárok közűl kérdezgettek Kamiyáról,  Fukushima-sensei még a beszédében is megemlítette, és akkor felröffentem x3
Meg persze Shingeki, Maejima-sensei mondta beleolvasott a mangájába, de még mindig túl félelmetesnek találta. Hiába, nem mindenkinek való. Natalie a prezentációjában mutogatott sok fényképet, köztük még a welcome party-n készült talán legelső fotót is, amin rajta vagyunk, tökre másnak festettem akkor, érdekes.  Meg a bunkasai-os Leci cp-m is nagyképernyőre vonult xD
Aran mindenkit megölelt, összes tanárral beszéltem, még azzal is, akivel eddig nem volt lehetőségem annyit. Kár, hogy Takahashi-sensei nem tudott eljönni a partira.
Sokat tanultam ezalatt a pár hónap alatt, nemcsak a japánom, de én magam is fejlődtem. Voltak nehéz idők, de sikerült átvészelni a barátaim segítségével. Köszönöm ezt a félévet!

2014. január 18., szombat

Kuroshitsuji gengaten


 Beköszöntött a hideg idő, bár hónak még nyoma sincs, csak a hegyeken túl havazik, Saitamában sajnos még nem. Ezt a fotót a szobám teraszáról készítettem, szépen látszanak a hegyek télen.


 Ma eltöltöttem egy napot ismét Tokyoban, rég voltam már ( Norahama Fes óta), most egy újdonsült barátnőmmel mászkáltam, Minorival. Őt is mint a barátaim nagyrészét Kamiyáék révén ismertem meg, elmentünk a Kuroshitsuji kiállításra Ikebukuróba, ahol rengeteg gyönyörű illusztrációt láttunk. Voltak vázlatok, és tollal kihúzott rajzok is, mellettük pedig a kiszínezett végleges változatuk. Néhol lehetett látni a mangaka írását, ahol kijavította. Az összes rajz baromira részletes volt, ott vizslattuk sokáig egy-egy képet, ámuldozva. Voltak kiállítva a mangából ruhák is, Ciel rózsaszín rucija, meg Sebastian és Greill rucija is. Sőt még babák is, Sebastiané kicsit furcsa volt, de Cielét szívesen elfogadtam volna. Természetesen eredeti goods-okat is árultak, meg lehetett venni néhány eredeti rajzot csillagáron, és ami azt illeti elég sokan vettek belőlük. Azt hiszem elég elvetemült rajongók lehetettek. Én csak egy képeslapot vettem, ez a Ciel/Sebastian illusztráció különösen tetszett.
Előtte bementünk Mate-be is, ahol volt egy szépséges Levi szülinapi részleg

Utána Shibuyának vettük az irányt, mert már éhesek voltunk, és hát hova, ha nem az újonnan megnyílt Kuroshitsuji étterembe mentünk kajálni. Csak januárban van nyitva, inkább az élőszereplős mozifilm miatt alakították ki, ott is ki volt állítva Sebastian ruha, meg a filmből interjúkat vetítettek ( Sebastian színészének a rövidhaj sokkal jobban áll). Én "Akuma no pasta"-t( Ördög tésztát) rendeltem, a tészta színe passzolt is hozzá. Fincsi volt, aztán kicsit még elütöttük az időt, csináltunk együtt purikurát ( első élmény), és nagyon élveztem. 5 fele Minori hazament, én még kicsit túrtam Otome roadon leárazott CDket, sikeresen találtam egy OnoD CD-t 300yenért. ( Netsuretsu ANSWER DVDvel együtt).
A macsek "Yes'-t mond, de vajon miért pont fehér macska? 

A DGS mozifilm szórólapját is szerencsére még találtunk, kiragasztottam rögtön. 
Jövőhéten megyünk osztállyal Fuji mellé onsenbe, vége a sulinak, és februárban költözés. Remélem sikerül az a hely, amit kinéztem, 30.-án megyek megnézni a házat. Sulitól félóra gyaloglásra van, Shibuya pedig egy köpésre lesz vonattal.  Ha sikerül még szeretnék dolgozni, mielőtt költözök, hogy gyűjtsek egy kis pénzt a márciusi utazásomra. Kansai van tervben, jó lenne egy ryokan-ban is megszállni egy éjszakára legalább, yukatába öltözni és tatamis szobában aludni.:)
Legközelebb az onsenes élményemről hallottok.