2014. február 15., szombat

2.15

 Életem legborzalmasabb napja, vagy legalábbis egyike, nem is akartam már róla beszélni, de mivel úgysincs mit csinálnom hát megírom. Olyan gyönyörű napnak ígérkezett, tervben volt hogy reggel megnézem barátnőmmel a DGS mozifilmet, 15.-e volt az első napja, hogy adják a mozikban és kész szerencsével sikerült találnom egy helyet, ahol lehet úgy lefoglalni a jegyeket, hogy nem kell hozzá bankkártya.  11 fele vége lett volna, aztán beültünk volna beszélgetni valahova, és részletekben kiveséztük volna, aztán elválunk és én Shinjuku fele veszem az irányt, ahol volt Kamiya START AGAIN CD megjelenési eventje.  Csodával határos módon kerültem be rá, mert több mint 10.000 jelentkezési lapot küldtek be az emberek, és összesen 1600 ember jutott be, 800-800 mert ketté osztották.  7 szériaszámot küldtem be, kettőt kaptam barátnőktől, többit megvettem,  szal  még életemben nem vettem meg ennyi CDjét valakinek, hogy láthassam, nyakamon maradt 3 így is. Előző nap volt az eredményhirdetése a DGS butaiaisatsunak, ami 22.-én lesz, de szerverleállás volt, és úgy aludtam el nem tudtam bejutottam, vagy nem. ( Akik nem tudják DGS egy rádiműsor Kamiyával és OnoD-vel ^^) Felriadtam 1 után valahogy, rögtön megnéztem mi van, hát nem sikerült. Utána nem igen tudtam elaludni, aztán valamikor utána rámírt Minori, akivel találkoztam volna, hogy a vonatok nem járnak, nem hiszi eljut Tokyoba.  Sokat beszélgettünk, aztán 6 után elaludtam. 8 fele felébredtem, és mindenhol azt olvasom Twitteren mekkora hó van. Kinézek az ablakon, és csak fehéret láttam. Eh, mondom nem lesz baj, gondoltam naívan, az event úgyis délután lesz, dél körül már biztos rendbe jön minden. Még azt is tervezgettem hova megyek majd kajálni Tokyoban, de ahogy egyre várok semmi jele nem volt annak újraindítják a vonatokat. 11 fele aztán lementem, gondoltam magamban valahogy csak eljutok Tokyoba, legalább megnézem mi van az állomáson, de kilépek a koli ajtaján, és több mint félméteres hó borított be mindent, néhol voltak kitaposott lábnyomok, amiken elindultam, de egyfolytában belesüppedtem a hóba, ráadásul csúszott minden, mert az eső is esett egyfolytában, és csoda nem estem hanyatt.Valahogy elbravúroztam a buszálllomásig, de nem jártak a buszok. Megfordult a fejemben a fejemben akkor gyalog kimegyek az állomásra, de akkor még nem volt hír arról indulnak-e egyáltalán vonatok, így visszafordultam. Mellettem két fiú arról beszélt hogy a szarba indulnának ilíyenkor a buszok, biztos látták ott meredek a semmibe a busz helyén. Kis köcsögök.xDHazamentem, és akkor kezdődött az teljesen kétségbeestem, és sírvafakadtam.  Az eventet nem napolták el, csak azt írták ki aki ahogy odaér rögtön ellenőrzik, nem kell a számod szerinti sorrendben odaérni, késve is odaérhetsz akkor is beengednek.Aztán már nem is tudom, még próbáltam lemenni egyszer vagy kétszer,  mikor megtudtam elindítják hamarosan a vonatot ami ShinrinKouenből indul Ikebukuróba, de hogy megyek ki? Gyalog lehetetlenség volt, 2 órányi gyalogútra van innen az állomás, a közelebbi ami csak 1 órányi onnan nem indítottak vonatokat. Nem is tudom, annyi minden megfordult a fejemben akkor, ahogy bámultam kétségbeesetten a sok fehérséget ott a hidegben, taxit hívhatnék de sokba kerülne vagy 7000yenbe csak az állomásig, de aztán rájöttem nem tudna idejutni a taxi se. Gondoltam kimegyek az autópályára stoppolni, de képtelenség lett volna kijutni, meg nem is közlekedtek autók sehol, mert nem tudtak, a házak tetején is fél méteres hó volt.T_TAztán valamikor majdnem nekivágtam mégis gyalog, lehet 4 órába tellt volna de valahogy kijutottam volna egy jó nagy tüdőgyulladással. Hazamentem, és szörnyen éreztem magam, még mindig, de akkor még tudtam sírni, mostanra már kiszáradtam sztem.xDSokat beszélgettem sorstársakkal, megnyugtattuk egymást, a téma persze Kamiya volt, aztán 5-6 körülig rendben voltam, de ahogy olvastam a beszámolókat és megtudtam mennyire aggódott miattunk Kamiya csak még jobban megfájdult a szívem, hogy nem lehetek ott. Reggel óta 1600 képeslapot írt alá, és írt rá üzenetet, Konnna yuki no hi ni kite kurete kansha ( Köszönöm, hogy eljöttél ezen az esős/havas napon.) Vmelyik verzó szerint ame, de mindegy.  Addig írta amíg fekete nem lett a keze, és az eventen is feltünően sokat nézett az üres székek felé, és  többször is nem győzött köszönetet mondani azoknak, akik eljöttek.  Mindenki újra szerelmes lett belé engem is beleértve, az hogy mennyire kiütött mennyire tiszteli azokat akik nélkül nem jöhetett volna létre a CD, meg még jópár dolog, például hogy teljesen hátra ment az utolsó sorig, mikor kommentálta a making of videóját, ha ott lettem volna karnyújtásnyira lettem volna tőle, mert hátul lett volna a székem.Nagyon sokáig nem bírtam hallgatni Kamiyát, aztán barátnők segítségével, akikkel LINE-on meg Twitteren beszélgettem mégis képes lettem, és gyógyulófélben vagyok. Nem egyszer gyógyultam meg a hangjától már, komolyan egy olyan kedves, tiszteletre méltó ember, és ezek a dolgai, amikor annyit fárad értünk, annyira szíven ütnek. Nagyon szeretem Kamiyát, és rájöttem márcsak ezért se szabad szomorúnak lennem,  az hogy 1600 képeslapot megírt, mikor látta milyen idő van, miattunk, újra ráébresztett mindenkit mennyire szereti a rajongóit, és ettől csak mégjobban büszkén vállaljuk fel a rajongói lehetünk. Nem tudom mi lesz ezután, valószínűleg elküldik azoknak, akik nem tudtak elmenni az aláírt képeslapot, többre nem igazán számítok. Legközelebb Kirafes-en látom Kamiyát! Mondta azt is megszeretett egy csöppet énekelni, és mivel 5 éves lesz idén a zenei pályafutása nyáron lesz egy újabb Hare** CD , állítólag. Kíváncsian várom a híreket:PJövőhéten újra lesz hóriadó, szerda és csütörtökre mondják, pont Waccha CD megjelenése napján, gyönyörű, de mivel szombaton mindeni részt vehet, aki megvette a CDjét, ha pénteken megyyek érte elvileg úgy is kapok event-jegyet rá, de ha kijutok a városba megkérdezem azért Mate-ben. Jövő hétvégén fontos programjaim vannak, ugye Waccha owatashikai, vasárnap meg szülinapi Shitsuji Café+DGS mozifilm Teruko-channal. Félek a kövi hétvége is káoszba fulladhat, ezért lehet ottaludhatok a barátnőmnél. :DVennem kell bőröndöt, meg fel kell adnom a sok magazinomat haza, amik lesznek vagy 4 kilók…, ha nem több.XDMa lementem a boltba a DGS butaiaisatsura szerencsét próbálni, de 10 másodperc alatt elfogytak a jegyek. Kaja nem volt már a boltban, csak két anpan,meg dobozos kaja. Nyammm

1 megjegyzés:

  1. Jaj, úgy sajnállak! :( És hogy pont Kamiya eventjére nem tudtál elmenni. El tudom képzelni, hogy milyen borzalmas érzés lehetett. Remélem azóta helyrejött az idő, és az eheti programjaidnak már nem fog keresztbe tenni.

    VálaszTörlés