2014. február 8., szombat

Az utóbbi pár napban túl sok minden történt, úgyhogy megpróbálom nem túl hosszan elmesélni.

2.1. Yokohama
Találkoztam egy régi barátommnal, Fumivel, akivel anno még Mo.-on ismerkedtem meg.  Sikeresen késtem 40percet, mert időben elszámoltam magam plusz eltévedtem Yokohama pályaudvarán. Így is 2 órába beletelt míg odaértem a találkahelyre Kumagayából.  Aztán megcéloztuk Minato Mirait, Akarengát, ezek a tenger mellett vannak, és jó kis sétát tettünk.  Volt vmi eperfesztivál is. Yokohamában mindig szép idő van és meleg, annak ellenére hogy tél van , és a tenger mellett van.  Apropó, a tenger… Japánban két szerelmem lett, az egyik a hegyek, a másik a tenger. 
Bementünk egy Hikawamaru nevű hajóra, egy kis belépőért körbe lehetett járni, elég nagy hajó volt, Amerikáig is elmegy. Ott sokat elidőztünk, és  tudom már szinte mindnekinek ellőttem a poént, de azért itt is megteszem, ugyanis teljesen véletlenül összefutottam a hajón egy magyar csoporttársammal.  Nem lehet ennél kisebb a világ, kicsit belefeledkeztünk hogy végre magyarul beszélhetünk, és a fiúkról meg elfeledkeztünk csöppet. Aztán megbeszéltük talizunk tavasszal Tokyoban.
Ezután a kínai negyed felé vettük az irányt, a legnagyobb egész Japánban. Nagyon zsúfolt, de nagyon szép és a sok étterem/bolt  van egymás hegyén hátán. Beültünk kajálni az egyikbe, és meghívott Fumi, meg ittam sakét is, ami nem is volt olyan erős mint hittem.
(Kíváncsi vagyok mikor lesz Hamatorában a kínai negyed xD)
Aztán bementünk a JumpShopba, ahol szereztem egy OneCoin figurás Kagamit, fene hogy Takao vagy Midorima nem jött össze, de nem bántam mert mindegyik cupantanivaló.

***
A héten , talán csütörtök tájékán voltunk koreai étteremben, meghívtak néhányunkat aztán beültünk karaokézni is egy koreai bárba. Nem az esetem a koreai kaja, túl csípős nekem.:/
De nagyon jó volt a hangulat és sokat beszélgettünk, tanítgattam magyarul is a népet, meg Katou-san átment doS-be(szadizósba), pedig emlékszem még tavaly milyen kis félénk volt velünk,muhaha
A karaoke bárban sosem volt az, amit akartam volna énekelni, Kamiyától is csak a Nijiiro Chouchou volt,  Shingekiből Guuren no Yumiya helyett csak az EDje… szal érdekes volt, de azért néhányat próbáltam énekelni.  Sokszor volt, hogy éneklek és tudni kell rólam semmit nem konyítok hozzá hirtelen észreveszem na, milyen jó hangom van, aztán kiderült vki beleénekelt xD
Na de majd Tokyoban ha megyünk karaokézni ott már minden létező Kamiya dalt eléneklek.

Natsume DVD-m is megérkezett, 3 DVD volt hozzá, az egyik a 2 OVA, másik a tavalyi eventje teljes végig rajta van, a bónusz DVD meg egy rendszerDVD Nyanko-senseijel.  Illetve volt hozzá mellékelve egy eventsorsjegy, hát próba szerencse, hátha bejutok.
Remélem nem merült ki a szerencse-batyum, hogy bejutottam Magira, az is kész csoda, egy DVD-t vettem csak meg, és 2 jegyet találta el. A másikat eladtam már, így van akivel megyek is rá majd júniusban.  Megbeszéltük Kirafes-en is összefutunk, meg segít nekem bejutni DGS butaiaisatsura. Jaj már nem tudok hova repülni a boldogságtól,  a rufok biztos nem győznek szállíngózni belőlem.  És! Sikerült bejutnom a Swallowtail ShitsujiCaféba. Ami szintúgy csoda volt, mert  éjfél után valahogy tették fel az időpontokat, amiket le lehetett foglalni, és másodpercek alatt beteltek. Mázlim volt, hogy sikerült szülinapomra bejutnunk.  Amiatt is nem győzök izgulni, mikor lefoglaltam ki lehetett választani hogy hívjanak (Ojousama), meg hogy hívják fel a figyelmem ha itt a búcsúzás ideje ( én szimplán Odekake no jikan de gozaimasu vagy vmi ilyesmit választottam ha jól emlékszem, vajon miért jut eszembe róla Sebastian…)
22.-én pedig talizok Wacchával, ráadásul kétszer, nem tudom mennyi időt kapunk vele, meglehet csak annyit, hogy csak köszönjünk neki, de az is lehet néhány szót tudunk vele váltani, ami felveti a kérdést bennem mi a fenét mondjak neki?  Már olyanokat is képzelődök hogy emlékezni fog rám, mikor másodszorra is bevonulok hozzá, mert rajtam kívül max 1-2 európai jöhet az eventre.  Készülök levéllel, amit lehet személyesen is átadhatok, de még azt se tudom mit írjak neki. Aztán ha összejön a DGS butaiaisatsu vilámsebesen rohanok Wacchától Kamiyáékhoz egyenesen.  Nagyon örülnék neki, ha látnám őketm, márcsak OnoD mikatt is, mert már nagyon hiányolom és  ha ez nem jön össze meg talán AnimeJapan se akkor csak Magin fogom látni legközelebb, az pedig olyan messze van.;;  Kamiyát elég sokszor fogom látni  idén még szerencsére.
Szurkoljatok összejöjjenek!
Jah, meg megérkezett Mamochan  fanklub tagsági kártyám.  Remélem bejutok a koncertjére!
És ismét csak seiyuukról áradozok, de hát nem tudom abbahagyni, miattuk bármit képes vagyok elviselni x3
A hétvégén hatalmas hómennyiség zúdult Japánra, sok gond is volt belőle, ma is ki szerettem volna menni de félek nehogy eltaknyoljak.-_-
Jah, és jövőhéten DGS Movie! Még nem tudom hogy megyek rá, mert aznap lesz Kamiya event is, és lehet a kettő egymás után/előtt túl zsúfolt lesz.

***
(Biztos Eventek)
2/22 Waccha owatashikai
3/9 Ogata Megumi koncert
3/22 Kirafes
6/8 Magi fes
8/17 Comiket

(Tervben van)
2/15 DGS Movie 2, Kamiya CD/DVD talk event
2/22 DGS movie butaiaisatsu
4/19 Natsume
Vmikor majusban Mamochan koncert
5/5 Karneval signkai
6/7 Noragami
7/5 Kirafes Fanmi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése