2014. június 8., vasárnap

Wakening Nagoyában

Csak most tudtam közzétenni a beszámolót, mert megígértük Mamonak nem rontjuk el a meglepetést senkinek se spoilerekkel a turné alatt.


Ez volt az első nagyobb utazásom mióta itt vagyok Japánban, 7-7 óra éjszakai buszozás Nagoyába és vissza, egy nap ottaludtam.
Mikor jelentkeztem rá akkor még azt hittem nem tudok menni a tokiói koncertekre, ezért jelentkeztem olyan helyekre, amik viszonylag megközelíthetőek, és a nagoyaira nyertem meg a jegyet. Örültem "kifogásként" eljutottam oda, mert nem biztos elmentem volna, ha nincs Mamo koncert...
 Buszjegyet 1 hónappal előtte lefoglaltam meg a szállást, szerencsére olcsón megúsztam (11ezer yen lehetett), úgyhogy tényleg megéri a busz, csak elég fárasztó, szó szerint zombi voltam, odafele szinte alig aludtam, vissza már sikerült mondjuk.
24-én reggel 7-kor beestem Nagoyába, ittam kávét és rohantam sorbaállni a helyszínre. Az emberek már 6-tól sorbaálltak, én olyan fél 9-re értem oda, és már vagy 800-an előttem voltak. Mindenképpen akartam venni pólót, ami rohadt szép, arany-lila színű a felirat a fehér pólón, szal ezért álltam sorba olyan 6 és félórát. Nem gondoltam rá hozzak lepedőt, vagy ilyesmit, sokan széket is hoztak, így a hátizsákomra ültem rá. A várakozás alatt összefutottam egy lánnyal, akitől kaptam ajándék cukorkákat meg levelet is. :)
Utólag amúgy kiderült akkor is megvehettem volna mikor ténylegesen beengedtek a helyre, de mindenki azt gondolta elfogynak addigra, ami nem csoda. Mindenesetre élveztem várni, főleg hogy körülöttem mindenki Mamo-fan volt. Valahogy mindegyik event-nek megvan a jellegzetes hangulata, még egy ismerősöm mondta ha egyszer elmész, utána már nem tudod abbahagyni, ami teljesen igaz. x3
 Hogy megszereztem a pólót rohantam a hotelbe, amit mennyországnak éreztem, mert nem kell mondanom hullafáradt voltam. Felfrissültem, aztán rohantam a koncertre.

Miyano Mamoru WAKENING turnéjának a 3. állomása Nagoya volt. A székem földszint hátul volt, végre szerencsés voltam, és nem kerültem az emeletre. A terembe olyan 3000-en fértek be, 2 emelete is volt. Mamo 2.turnéjától kezdve jár Nagoyába koncertezni, de ez volt az első, hogy ilyen nagy helyen gyűltünk össze. Mellettem volt a hangeffekt-keverő, meg a fénykezelő is, nem beszélve arról nyüzsögtek a staff emberkék, akiktől nem tudtam elővenni a fényképezőgem, így csak lopva tudtam lekapni a termet. Folyosó mellett volt a székem is, amit nagyon szeretek, mert több  szabad terem van mozogni. Előttem ráadásul egy kalapos lány állt, akitől kénytelen voltam kijebbállni a folyosóra. H,ogy felfrissültem a hotelben, és ideiglenesen nem éreztem magam holtfáradtnak belémállt a jófajta izgulás. Aztán elsötétült a terem, és leadtak egy videót.
Öreg, ráncos Mad Mamo, az őrült zseni professzor ismét kutyult valamit, aztán beesett egy lyukon, vagy inkább üregen Csodaországba, és újra fiatal lett. A színpadot is erdő-szerűvé csinálták, nem volt kivetítő, helyette mindig valami gyönyörű hátteret alkottak, ami épp illett oda.
Középen jött ki Mamo ujjatlan fekete szerkóban, rögtön a NEW ORDER-t énekelve. Utána Unstoppable - amire emlékszem - , meg még pár pörgősebb dal eszméletlen koreográfiával.(Identity, Golden Night) Egyiknél többször feltűrte a pólóját, és látszott a hasa♡(.◜ω◝.)♡  A New Order különösen egy kedvenc dalom tőle (´ω`★)  Utána jött egy MC rész, közben picit átrendezték a színpadot, és következett pár lassabb dala, amiket egyyetlen akusztikus gitár kíséretében énekelt el többnyire ülve. Mirai, Passage, My World, utóbbit csak Nagoyában énekelte el, mondta mennyire sokat jelent neki ez a dal, első dala aminek ő írta a szövegét, és elézékenyült alatta. Első dalnál nem találta a hangját, látszott kifáradt csöppet, és bocsánatot is kért később miatta^^ Nagyon szép volt, hogy egy gitárral énekelt csupán, eszméletlen energiával, és átéléssel, meghökkentem mennyire gyönyörű hangja van (amit tudtam, de mégis más mikor élőben hallom).
A másik észrevétel. Még nem láttam eddig egy seiyuu-t se, aki ennyire otthon érezné magát a színpadon. A mozgásai mind arról árulkodtak magáénak érzi, nem igazán tudom szavakba önteni, de nem csak a hangjával mutatta ki az érzéseit. Komolyan fantasztikus volt.
Bemutatta a Team Mamo-t, volt egy új tag, akinek ez volt az első fellépése, nagyon cukrancs volt a rózsaszín rövidnacijában. Viszont nekem Hide mozgása tetszett talán a legjobban a táncosok közűl. Ahogy hülyéskedtek meg ahogy bántak egymással, látszott mennyire sok időt töltenek együtt.
 Ezután megint leadtak egy fenomális videót, míg átöltöztek meg egyebek.
Mamo volt a Nyúl Csodaországból, rövidnaciban, nyúlfejjel, teljes sminkben. Találkozott Alice-szel, aki Takagi-san volt ( aki mindig női szerepeket játszik a videóiban, pl. az ősemberesben ő volt a mama).Itt is elsütötték a szakállas viccet, meg
nagyon megmaradt ahogy azt mondja Mamo "Isoganakya"(Sietnem kell), de csak egyhelyben sprintelt xD  Nagyon jól adta a nyúl karaktert! Na aztán jöttek a meglepetés-vendégek. Sugi-neko, azaz Sugita Tomokazu volt a macska. Hát behaltam tőle, mert annyira aranyos volt, hogy alig ismertem rá! A hangja is kicsit magasabb volt mint szokott lenni, és ott meresztgettem a szemem hogy ez nem lehet igaz xD Előkerült egy Tokiya lepedő is, Mamo: Tokiya-saaan! Sugita mondja ezt a lakásából szalajtották :D
Odaértek egy megterített asztalhoz, ahol a Kalapos várta őket. Lehet sejteni ki volt az...
Mad Hunter, azaz Nakamura Yuichi teljes pompában, azaz sminkben, Mamo mondta később, ők pingálták ki magukat.
Játszottak egy na-ma-kinek-nincs-szülinapja játékot, amiben Mamo rögtön mondta neki ma van! Mondtak valamit, amit el kellett mutogatnia a másiknak, és ha kifújták akkor büntető feladatot kellett csinálnia.
A videó hogy lement megint jöttek az eszméletlen-koreográfiás dalok, Kanon, Refrain, Kiss x Kiss, ami alatt mindenkinek küldött csókot, egynél felém küldte(*^3^)/~♡A Kanonnál ott volt az elmaradhatatlan kacsintás! Elénekelte a J☆S-t is, amiben call&response-t csinált, az emeletekkel, a fölszintet felosztva, lányokkal, fiúkkal, szülinaposokkal(akinek aznap volt) elénekeltette hogy JUST SMILE háromszor. Egy percig azt hittem külföldiek-call is lesz, de  olyan sokáig már nem húzta. Mondjuk a gondolatra, hogy a hamis hangom visszangzik a teremben elfog a szégyenlősködés (Oreparán megvolt), 
Aztán megint MC-rész jött, és megkezdődött Mamo harmadik 31. szülinapi partija. Mondjuk a turné alcíme az Birthday Party^^
Az utolsó koncertje a születésnapjára esik, mondta csak aznap ünnepelni nem lenne fair, így születésnapi turnét csinált. A színpadot feldíszítették egy hatalmas tortával, amin voltak gyertyák is.  

Ott ült Mamo!
Az oldalára feltettek előzőleg egy tánc-videót, kérdezte hányan látták (kb mindenki feltette a kezét), kérdezte hányan nem ( páran feltettük a kezünket velem együtt) Csak Iphone-on lehetett megnézni, nekem meg Androidom van -__-
De nem baj, mert Mamo megmutatta hogy kell táncolni! Viszont előtte megkért minket vegyünk egy hatalmas levegőt, és fújjuk el a gyertyákat a tortájáról. ´͈ ᵕ `͈ ♡°◌̊A Happy Happy Birthdayt énekelve táncoltunk, valamikor előtte talán meg lejött Mamo a földszinti sorokhoz, (  a rucija torta-habos volt) közben énekelt, és egész hátulra is elment, csak sajnos már nem ment be abba a sorba ahol én voltam, de így is 2 méterre láttam, integetett nagyban felém, én meg jó feltűnő voltam főleg hogy a folyosón integettem neki két kézzel. x3 Ha 4 sorral előbb lettem volna simán megérinthettem volna, mert mindenki kinyújtotta a kezét.
Aztán,  Team Mamo is felköszöntette. Mindegyik koncert előtt kisorsolják ki legyen az a kettő, aki ajándékot ad neki,és most a rózsaszín nacis meg egy táncosra esett a választás. Mondták olyat akarnak adni, amit eddig nem sikerült megtapasztalnia Mamonak, még hozzá azt, hogy lássa magát a nézősorokból.
4 sorral előttem volt egy asztal, és oda ültették le! Jaj Istenem de közel volt! A táncos beöltözött Mamonak, és elénekelte az egyik dalát, aminek elfelejtette a dalszövegét, de egész szép hangja volt,hehe
 Mamo fetrengett a röhögéstől tőlem egy köpésre, volt hogy hátrafordult, és úgy röhögött, meg nem igazán bírt magával, de volt hogy csak nézte "magát" a székből, olyan szép háta volt, vékony karjai (ujjatlan pólóban volt), a nyaka, meg a kócos haja, és nagyon magas volt!
 Elénekelte a Thank you-t is, ami nagyon kedves dalom tőle,és ott volt nekikezdtem itatni az egereket. Többször is megköszönte, hogy vagyunk neki, és komolyan olyan sok kedvesség és jóság szorult belé, hogy már túlcsordult belőlem ez a hatalmas szeretet, amit érzek iránta.
Encore-nál még beszélt, és elénekelt talán 2 dalt, jaj valamelyik MC résznél lenyomott Shingeki poént is, azon kifeküdtem xD
A legutolsó dalnál mikor lassan sétált le a színpadról, egészen a végéig ránk nézett és integetett, jaj de szeretem őt, mintha legszívesebben még ott maradt volna a színpadon olyan érzés volt.
Kaptunk aláírt szalagot is, a földszintre szórták le, meg eldobta a törülközőjét is vmikor az első sorokba.

Ahogy visszagondolok a koncertre is elfog a sírás, köszönöm Mamo ezt a 3 órát!

(mikor megígértette velünk titokban tartjuk és nem  rontjuk el a meglepetést, mindenki egy Haaai-t kiáltott, erre Mamo azt mondta YoshiYoshi és úgy tett mintha megsimizné a fejünk)

Magi Fes ~The festival of magic~ beszámoló

 Jaj nagyon jó volt, annyit röhögtem megint hogy már sírtam tőle komolyan^^
Magi a legkedvesebb mangáim közé tartozik, és annyira boldog voltam, hogy ott lehettem. Legelőször Aladdin és Alibaba jelent meg a kivetítőn, és rögtön csináltak call&response-t. Földszint, emeletek, aztán oneesan és oniisan :D Bekonferálták Vivid-et, akik elénekelték az OP-et. Még fel se jöttek a seiyuuk a színpadra, de már röpdöstek körülöttem a rózsaszín rufok. Hana-san, akivel mentem együtt az eventre, nagyon jókat beszélgettem, kiderült volt tegnap Mamo koncin, és kifagattam mi volt más a nagoyaitól.
A műsorvezető Yoppii volt, azaz Yoshida-san, a becenevét nem tudtam, és hatalmas sikolyhullám fogadta. Érdekes tegnap Noragamin nem... (mondjuk valszeg a neki szánt sikolyok Kamiya felé szálltak x3)
OnoD faleveles kék öltönyben volt, amire Yoppii mutatott rá. Tegnap JunJun volt a mókamester, ma Ryouhei vette át a szerepét, Kenshouval egyfolytában hülyéskedtek. Mikor Yoppii mondta egy különleges vendégük van mára álmomban nem gondoltam volna a mangakára! Mindenki várta, de nem jelent meg senki. Össze-vissza keresték, mindenki csak forgatta  a fejét hol lehet, aztán Kenshou valamiért Ryouhei gatyájában akarta keresni xD Utána Hosoyan is utána lódult volna, de Ryouhei még időben elfutott. Viszont sensei csak nem akart megjelenni, komolyan megfordult bennem nem ért ide, és nem tudott erről Yoppii, most mi lesz? Aztán a kivetítőn megjelent Al Tharmen, mondván elrabolták és csak akkor adják oda, ha teljesítik a feladatokat. Megkönnyebültem.^^ Sztem tényleg nem tudott róla Yoppii, mert eléggé olyan fejet vágott.
Felolvasta a feladatokat. Az elsőn időre rá kellett jönniük mi a helyszín, adtak az animéből képeket, meg poénból teljesen oda nem illőt, de azért az általános intelligencia határán belül, olykor xD
Sorban felpattantak a középen lévő kis emelvényre, Ryouhei-Kensho nem állt le a hülyéskedéssel egész végig. 3 percük volt egy-egy feladatra. Voltak elég nehezek, amikről fogalmam se volt nekem se, pl. volt egy kvíz-rész, amiben zászlókat mutattak, vagy mikor embereket, amiben valamiért Perry vagy Shoutoku taishi is megjelent(Kaji eltalálta), meg Himiko(Hosoyan nem tudta, én se mondjuk), vagy Nobunaga, Hideyoshi, Natsume Souseki, Dzsingisz Kán, Einstein, Beethoven, szal nagyjából azért tudták de a zászlóknál sokat rontottak nem csoda. Ishihara Kaori Kolumbusz nem tudta meg még vmi nagyon egyértelműt, és bepirult rajta, de olyan aranyos volt. Hosoyannak szegénynek egymás után olyan abszurdok jutottak, hogy persze nem tudta. Matsunaga egész végig nagyon izgult, és alig beszélt. Az uccsi feladaton kettesével kimentek míg a többiek elfordultak máshova, hogy ne lássák a képernyőt. OnoD csókot küldött felénk(●♡∀♡) A feladat az volt egyiküknek el kellett mutogatni pl. hogy Kicchin de pasta wo tsukuru shitsuji, a másik pedig a hangot adta hozzá. Ryouhei-en mindenki hüledezett kitalálta Tomatsu Haruka mozdulataiból, hogy pasta, Kaji nem egyszer fordult oda hozzá Ryouhei sugoi!  De amúgy Haruka hatalmas volt, szétröhögtem magam miket csinált, komolyan le a kalappal Ryouhei kitalálta!Sakurai-OnoD páros EXILE táncot lejtett, amit aztán Kenshouval is próbált. OnoD mikor az "éttermet" mutogatta az nagyon megmaradt.
Volt egy rész mikor az adott karakterként kellett megszólalniuk, amit a képernyőre vetítettek, Kenshounak valamikor egy lány jutott, de feladta, Kaji jól adta Nobunagát, OnoDnek Judar jutott, de elég nehéz volt nekik hirtelen más karaktert leutánozni. Az eredményeket Al Tharmen később felteszi Magi Twitterére :D
Aztán jött az élő afureko!
Wááááááááááá˚‧*♡ॢ˃̶̤̀◡˂̶̤́♡ॢ*‧˚Animéből részleteket olvastak fel, jaj de szép volt!! Kenshou kikapta Mor-ral a csók részt, hát kész volt. Később mondta rettentően belepirult.
Ryouhei Kenshouval, ahol a végén picit csúszott Judarral.
Aztán levetítették a Sindbad no Bouken 2.részét, OnoD konferálta be. Később bejelentették lesz még több része is!!
Legutoljára feljött Ohtaka Shinobu sensei, és hozta magával a szerkesztőjét is. Oh, azt nem mondtam az event alatt, vagy inkább a "fogsága" alatt rajzolt egy Alibabás képet ott helyben, ami Shounen JUMP júliusi számának lesz a borítója! (megveszem tutira). Nagyon aranyos volt sensei^^ Kaji sokat beszéltette.
9nine még elénekelte az ED-et, és aztán mindenki elbúcsúzott. Ryouhei beszólása nagyon megmaradt, hogy Minna datenshi shiyou ze! x3
Utolsó call&response, most megfordult a kocka, és mi kezdtük-
Wareware ni rufu no shukufuku wo- mondtuk (hosszú!)
és Aladdin visszakiáltotta hogy Solomon no chie! és vége lett.:)
Jaj annyira jó volt, és annyira élveztem, komolyan ezalatt a két nap alatt annyit röhögtem és annyira boldog voltam,hogy 30 évre elélnék kaja nélkül vele.

A székem amúgy elég közel volt a színpadhoz, 21.sor, ami nem rossz egy 4500 férőhelyes arénában. Volt bent kiállítás sensei aláírásával, fotókat sztem majd google+-ra teszek fel később.
Jaj, tényleg, meg volt egy Amon kardja penlight, ami nagyon tetszett Kajinak, és párszor elővette a zakójából,és nagyon tetszett neki.
Szal valszeg utoljára láttam őket, ami biztos event az csak Kanata Yucchivel, Hirarinnal meg Micchannal, de utána szabad vagyok, úgy döntöttem nem megyek Kakkii koncijára, mert már úgyis láttam Kirafesen, és inkább elteszem a pénzt másra.

szerk. Ohsaka Ryouta fergeteges Spintusz röhögését az élő afurekon sosem felejtem el.

2014. június 7., szombat

Noragami ~Anata ni go-en ga aran koto~ event beszámoló

Cast:
Kamiya Hiroshi♡♡, Kaji Yuuki, Uchida Maaya, Fukuyama Jun, Imai Asami, Toyosaki Aki, Inoue Kazuhiko

Csak az esti előadáson:
Sawashiro Miyuki, Ookawa Tooru


Az estire mentem el, már alig bírtam magammal itthon, és jóval előbb odaértem Maihamába. Legutóbb Captain Earth eventen voltam a maihamai amfiteátrumban, ami az egyik kedvenc arénám azért, mert irtó jól lehet látni mindenhonnan a színpadra. A székem hátul volt, de mivel amúgy is kicsi, és csak olyan 2000 férőhelyes a terem elég közel éreztem magam a színpadhoz.  Az esti előadást Hong Kongban, Taiföldön és Koreában is adták élőben a mozikban, köszöntünk is együtt az adott ország nyelvén. A Ne hao-nál mindenki a DGS filmre asszociált x3
A jegyünk mellé kaptunk kis törülközőt, meg vettem Yato-s penlighot mert véletlenül nem hoztam magammal, és anélkül üresnek éreztem volna tökre a kezem ( már el se tudok menni nélkülük eventekre, annyira megszoktam őket)
 Mivel nem jutottam be se Fanmire, se Workingra eléggé esedékes ma láttam utoljára Kamiyát.
Ezzel a tudattal vettem részt rajta, de ettől persze egyáltalán nem éreztem magam rosszul ^^ Jóval többször láthattam Kamiyát, mint valaha képzeltem, és álmodtam róla, ma is erősen az maradt meg bennem mennyire szeretem őt, és angyali egy teremtés.  Fehér gatyában volt, de látszódott a bokája, felül egy világos barna póló, amin egy világos sálat viselt, volt fodrásznál mert láttam rajta levágatta picit a haját. És egész végig az a gyönyörű, édes angyali mosoly volt az arcán.(´ε` )♡Az eventen annyit röhögtem teljesen megfájdult a szám, mondjuk sok köszönhető érte JunJun-nak, komolyan hatalmas mennyit tud beszélni :D Miyukival már házaspárnak elmehetnének, meg Kaji-kyunnal egyfolytában susmogtak, akit jaj de szeretek újfent rájöttem x3 Meg
úgy mindenkit, Maaya-chant nagyon-nagyon megszerettem, már láttam más eventeken is, de úgy most jöttem rá tényleg szeretem Miyuki mellett. A végén mikor mindenki búcsúzott, és mesélt Noragamiról Maaya-chan sírvafakadt, és alig bírta végigmondani amit akart, hogy mennyire sokat jelentett neki, az afureko meg hogy mennyire élvezte.
Az elején Go-shichi-got húztak, mindenki előzőleg írt bele szavakat, amiket aztán kihúztak és aztán összeolvasták. Kamiya a Go-en damát meg a Heisei 9 nen-t is írta, utóbbi azért mert 1997-ben emelték meg 3%-ról 5%-ra az adót. Imai Asamié volt a: Kamiya-san, musunde hiraite, demo Jun-kun! go-shichi-go, amit kiválasztottunk a legjobbnak :D:D Később Kamiya és JunJun együtt fel is olvasta xD
Oh, meg Jun ahogy felült a székre, azaz felpattant :D:D Kazuhiko-sannal is egyfolytában poénkodtak, mikor volt a kvíz rész, aminél 3 csapatra osztották őket ( ó a műsorvezető Yoshida-san volt!), mikor eltalálta vki a választ kijött fesztiválruciban egy csomó ember, és elkezdett táncolni meg kiáltozni, aminek a sorába idővel beállt Jun-Kazuhiko-Miyuki meg Ookawa csapata is (Kamiya-Kaji-Maaya volt a másik csapat), és volt hogy kiszaldtak velük a színpadról és eltűntek, aztán persze mindenki beszólogatott nekik.
A kvíz első kérdését OnoD olvasta fel. Nem tudott eljönni, mert a Keshigomu előadása volt ma, de küldött videóüzenetet, amiben nemcsak Daikoku karakterét vette magára, de még a kinézetét is. A haján hatalmasat röhögtünk, meg ahogy beszélt! A kérdése Ore no XX ni te dasunjanee-nél mit mondott Daikoku, mindenki tudta  a választ engem is beleértve (de csak mert előlről megnéztem)
Miyuki kifigurázta Kajit a papucsa miatt, hogy mi az csak nem otthonról hozta el, de aztán ott magyarázkodott szegény itt készítették ki neki xD Még rá is közelített a kamera, és ott sírt hagy olvashassa már fel a go-shichi-goját x3
Ookawa is aranyos volt, a sok szaladgálástól teljesen kifáradt a végére már. Jah, amúgy Tenjin-samáé volt a Maihama jinja, tele volt mikokkal is az aréna, legalábbis akik árulták a goodsokat. Meg kitöltöttünk előtte egy kívánságpapírt, amit bedobtunk a jinja ládikájába (vmiért kameráztak minket ott)
Aztán a sok-sok röhögés után Yoshida-san mondta most próbáljunk átváltani egy komolyabb hangulatba, mert következik az élő afureko. Előtte Kazuhiko-san, Miyuki és Ookawa bemutatta a goods-okat,mert ők nem vesznek részt a drama felolvasásnál. Ott is nagyon édesek voltak hárman, sosem azt mutatták amit Yoshida-san kért x3
Miyuki Slipper-yarounak hívta Kajit mikor a pamfletet forgatták xD
Jah, meg volt egy kérdés egy kívánságpapírról, hogy hogy jöjjünk ki egy kiscicával, aki épphogycsak bekerült egy házba. Ookawa csapata csak nyaazni tudott, hatalmas mennyire egy húron pendültek, Kamiya persze komolyan válaszolt, hogy a farka tövét szeretik a cicák ha megvakarják, és sokszor volt randomilag az event alatt, hogy Kazuhiko-san átment Nyanko-senseibe, amit aztán nem hagyhatott annyiban Kamiya se :P Néha gondoltam mondjuk oké, most melyik mangának is van az eventje? x3
Az élő afureko gyönyörű volt. Ez volt az első nekem, hogy ilyet hallok, és nagyon élveztem hallgatni. A misogival kezdődött, ott majdnem elbőgtem magam, Kaji fájdalmas ordítása, Kamiya ahogy ordította Yukineee, visszahozta Noragamit teljesen, aztán következett egy eredeti drama hogy mi történt ezután. A legemlékezetesebb benne amit sosem felejtek el,mikor Yatoék baito interjúra készültek a Kapipa Landba, és kedvesen kellett mondani egy amúgy bunkó beszédet mikor sorbaállnak az emberek és Yato staff emberke, aki terelgeti őket. Na már most ez olyan mértékig sikerült ütősre , hogy ott leheltem ki az utolsó lehelletem, asszem köpni nyelni nem tudtam annyira szíven talált ahogy mondta.
A kvízt Kamiyáék nyerték és kaptak 5-yen formájú édességeket, aminek páran neki is kezdtek enni (Ookawa vmiért bedobott a közönségbe is párat)
Meg még egy nagyon emlékezetes pillanat: mikor a fesztiválos emberkék kifutottak, nem a színpadra hanem a közönség soraihoz, akkor Kamiyék is kifutottak. Olyan közel volt Kamiya, ott táncikált, meg integetett felénk, és szeretem a fenekét nézni ^^ Amúgy nagyon vékony lábai vannak, meg a combja is. Óh, meg még visszatérve az előbbi go-shichi-go-ra, Kamiya előtt Kazuhiko-san volt a mikrofonnál, és mindenki hatalmasat nevetett mikor Kamiya elég szembetűnően vett vissza a mikrofon magasságából. Kazuhiko bocsánatot is kért tőle :D
Na igen, Kaji meg sztem ideges volt és ügyetlenkedett hogy kell átállítani a mikrofont, aztán rohantak a többiek segíteni neki. Jaj de édeske!
Na egyenlőre ennyi, kezdődik DGS (éjjel 1 óra), és holnap korán kelek Magi event miatt.
Jaj, meg a végén volt közös fotó, Yoshida-san a cheese helyett elkiáltotta velünk hogy Kazuhiko-san DAISUKI, és mindenkit aztán, jaj de boldog voltam ott ordíthattam nagyban hogy KAMIYA-SAN DAISUKI!! ( sztem a leghangosabb nála volt)

2014. május 17., szombat

Suzu owatashikai beszámoló

Végre otthon!

Ma volt Suzumura Kenichi 3.albumának a release eventje, Suzu no Yu: Jungyou no kan, ahol olyan városokba ment el, amiket az ősztől induló turnéján biztos nem érint.
A mai napja így nézett ki.

Nagano - Takasaki - Kumagaya - Tokyo(Anispa)


Nagyon mázlim volt tudtam jegyet rá szerezni, ha lefoglaltad az adott város Animatejében a CDjét, akkor érkezési sorrendben kaptál hozzá jegyet. Nem sok ilyen event van, amire nem sorsolással juthatsz be.
Előbb érkeztem Kumagayába, mert találkoztam a barátnőmmel, aki odaadta a jegyet, a CD-t majd elpostázza nekem.

Azt hiszem ilyen tüneteket még nem produkáltam, mikor rámjön az izgulás, átmentem teljesen Hinatába, nem győztem szaladgálni egész délután a WC-re.T_T Elég rosszul voltam, de aztán úgy-ahogy rendbejöttem, és nézem negyed 4, gondoltam odamegyek a vonatokhoz, hátha.....
Suzu shinkansennel ment egyik városból a másikba, nagyjából úgy saccoltam 4 és fél 5 között érhet Kumagayába, és ráértem még, szal odamentem várni csöppet. Persze igazából nem gondoltam valóban összefutok vele, az túl abszurd lett volna, és valahogy mindig azt hiszem saját helikopterrel érkeznek a seiyuuk, amit sehogyse se lehet észrevenni.^^
Pár percet vártam, aztán hirtelen nézem valahonnan ismerős ez a pasi. Nem tudom honnan, magamban elvetettem az azt abszurdságot Suzu lehet, ahhoz túl fiatalnak néz ki, és különben is mért jött volna ki pont az előttem lévő kijáraton.
Pár pillanat míg látom nézik ( 2 nő is volt vele), hogy merre is menjenek, 1-1 kis táska volt náluk.
De aztán mégis leesett Suzu az,  kék ingben volt háromnegyedes gatyában, a szőrös lába megmaradt. Átfutott az agyamon oda kéne menni, de teljesen lefagytam, és már mentek. Én persze követtem őket, le a mozgólépcsőn, arra gondoltam ez most elég gáz, nem kéne olyan szorosan követni őket, lefotóztam őket a mozgólépcsőről (akinek kell a fotó elküldöm), aztán beszálltak egy fekete taxiba. Jobb is hogy nem mentem oda, mert siettek, és úgyis lesz még alkalmam beszélni vele, talán megemlítem hogy láttam, gondoltam.

Odaértem 5-re a Kumagaya kaikan-hoz, az állomástól negyedórányi gyalogútra volt, már vártak ott néhányan. Összesen 50-en lehettek, ez már csak dob rá, hogy mekkora mázlim volt sikerült jegyet kapni. Mikor mondták álljunk sorba valahogy senki nem akaródzott előre menni, nagyon rámjött a szégyenlősködés, még bennem volt az előbbi találkozás is Suzuval és még jobban rányomott. Teljesen bambultam, és a fellegekben éreztem magam, annyira valószerűtlennek tűnt az egész. Aztán az elsők közé sorbaálltam, bementünk egy kis terembe amit kidíszítettek Suzu VESSEL poszterekkel, és volt egy noren is, pont amilyen a klipből. A háttérben a CD szólt.
Első sorban voltam, egy méterre a kis asztaltól, amin rajta volt a tokuten, amit oda fog majd adni. Nem sikerült akkor még rájönni mi az.
A staff elmondta hogy kell majd mennünk, először a noren mellett sorbaállunk, ott odaadjuk a jegyet a staffnak, aztán a noren alatt átmegyünk Suzuhoz.
Az égvilágon semmi normális dolog nem jutott eszembe mit mondjak, annyira rámjött a szégyenlősködés, hogy Suzunak kellett rámszólnia Do~zo.
Na de előtte beszélt egy picit, hogy először van Kumagayában, a rucija ugyanaz volt mint a klipből, és bemutatta amit át fog adni. Azt a nyakában tette (és most hogy írom én is úgy hordom)
Már akkor feloldotta a feszültséget Suzu, mindenki röhögött és nagyon tapsoltunk. Mikrofonja nem volt, így hangosan beszélt.
"Yarimaaaasu"- mondta, és elkezdődött az owatashikai, ami inkább akushukai volt. Az első sorokban tisztán hallatszódott mit mondanak neki az emberkék, erre Suzu nagy hangjával ráad, és a hátsó sorokba is minden elhallatszódott. Ettől csak még jobban szégyenlős lettem
Mikor átmentem a norenen hallom Suzu "Ararara" ( mert európai vagyok), Hajimemashite- mondja, odaadja a tokutent, bemutatkozom, és úgy nagyjából ennyivel készültem. De Suzu rögtön letámadott kérdésekkel, nagyon megmaradt bennem mikor mondta a nevem, hogy Tina-san, nem beszélve hogy Magyarország, teljesen kész volt tőle, a nagy hangjával mondta hogy honnan jöttem, és a teremben lévő 50 ember egyszerre óóóóózott. Ettől csak még jobban szégyenlős lettem, már nem tudom lehettem-e jobban, aztán poénkodott nekem csak nem onnan jöttem egyenesen,  Hangarii de shitta no? ( az owatashikait), nem, Tokyoban,  mondtam itt tanulok, aztán megint visszatért Magyarországra Suzu, mondtam neki vannak ott is rajongói, erre mondta el akar menni Mo.-ra, hívjuk csak, ő nagyon menne xD Míg beszéltünk 3x is kezet fogott velem, teljesen magától nyújtotta oda a kezét, én meg japánosan ráztam vele kezet ( két kézzel). Olyan meleg volt a keze^^ Mikor mentem mondta mélg Ganbatte! ( suli miatt)
Nagyon közvetlen volt, és kedves,  teljes ellentétje Wachának, ő várta mit mondok, míg Suzu nem, hanem elkezdett velem beszélgetni.  Lebarnult is kicsit, nem tudom hol, de elég barna volt LOL
Mindenkivel elég sokat beszélt, és nem is kopogott a staff a hátamra, hogy idő továbbmenni. Egyedül azt sajnálom nem maradhattam ott még, hogy végighallgassam, rögtön ki kellett menni, de kint is hallottam hogy röhögnek bent, Suzut is.
2 kínai lány is volt, beszélgettem velük picit, lefotóztak a tokutennel, aztán hazamentem.
Most hallgatom Anispát, mondta Suzu ottmaradtak Kumagayában kajálni, és majdnem lekésték a vonatot Anispához, Suzu vette észre menni kéne.






2014. május 13., kedd

Kamiya nyomában

4.11-ei Osha5 adásban elmentek Kamiyáék a Meguro folyó mentén virágnézésre (ami inkább evésből és ivászatból állt).
Tőlem olyan 20 perc gyalogútra volt, és elmentem megkeresni hol járkáltak.









Itt szálltak be a limuzinba.


A török fagyist nem találtam meg, de a Ministopot igen xD
Tudom már átmegyek stalkerbe....

2014. május 12., hétfő

Arcana cafe











PLUCK curry ismét csinált Arcana Famiglia colabo menüt, és rég el akartam menni, csak valahogy sosem jutott rá időm. Vasárnap volt az utolsó napja, és végre eljutottam oda is.
10:52-re értem az étteremhez, hogy sorbaálljak jegyekért, mert max 12 ember fér be egyszerre, és meg volt szabva melyik időpontban lehet bemenni. A 19:00-ás időre volt már csak hely, úgyhogy addig elütöttem az időt.
Akibát körbejártam, aztán elmentem a szomszédos Ueno parkba, ahol sok utcai zenész/előadó produkált valamit. Közben vettem mangákat, meg Akibán találtam olcsón Free! cuccot, és nagy örömömre első találatra Imaizumit szereztem meg a félliteres üveg dekorból. Ekkora mázlit!
Aztán viszaértem 7-re, és Pache-tenchou már várt tárt karokkal minket szó szerint.
Elég híres ez a boltvezető, már saját fanklubja is van, amit teljesen meg tudok érteni. Végig Pache cp-ben volt, és kb mindenkihez odament és csacsogott velük, akik nagyon beszéltették azok nyílván nem egyszer jártak már nála (én első alkalommal).
Én egyedül jöttem, és egy asztalhoz kerültem egy ugyanúgy egyedül érkező lánnyal, aki nem volt valami társalgás-kész, de röhögött ha mondtam valami poénosat, csak nem kérdezett vissza. Liberta-fan volt mellesleg.
Regalo-curryt ettem, és Luca citromos tortáját!
A karakter-innivalók annyira nem vonzottak, de Luca saját készítésű tortáját mindig ki akartam próbálni, azt hiszem azóta hogy beleszerettem a játékba.
A curry bár édesnek volt feltüntetve picit csípős volt nekem. De tele volt tengeri herkentyűkkel, amiket nagyon szeretek. Felicitá Gli Amantija is ott virított rajta.
Hogy befejeztem kaptam a tortát, de mondja tenchou várjak picit....
És beterítette nekem a tányért Lucával, aminek annyira örültem, hogy teljesen paradicsomszínű lettem tőle, azt hiszem akkor léptem be én is Pache tenchou fantáborába. Alig bírtam visszaváltozni normális bőrszínre.
Tetejébe ilyen finom tortát életemben nem ettem még, valami eszméletlenül finom volt, csak a SekaKoi café Takano és Ritsu tortája mérheti fel a versenyt vele.

Tenchou többször is végigjátszotta már Arcanát, és mondta feltérképezte már hogy kell bánni az otomékkel. Mikor nézegettük az Arcana 2 fanbokot is olyanokat szól be ez a kép nagyon tetszik neki, és elkezd csacsogni a karakterről, hogy ez az ED neki nagyon tetszett, de főleg azok a megjegyzései tetszettek mikor olyat szólt be itt úgy néz ki Pache mint aki épp csöpögtetni akar a szemébe(asszem arról a képről már mindig ez fog eszembe jutni)
Mikor mondtam honnan jöttem, olyat mondott hogy már átjutott a határon is Luca jósága, hát ott haltam be szintúgy. x3
Kaptunk amúgy ajándék-mappát. Mikor kiválasztottam nem azt mondtam hogy az osananajimit kérem, hanem hogy Lucát, azon is röhögött xD Asszem nagyon Lucára koncentráltam.
A bolt is tele volt Arcana cuccokkal, még Nordia maszk is volt felfüggesztve a falra ami gyönyörű volt. ( tenchou mondta Nordiáról hozta)
Sarachi Yomi shikishi is volt a sok seiyuuk mellett (Sugitan sokat jár a boltba). Arcana videó ment végig, amiken mindig dokidokiztam. Tenchouval sokan lefényképezkedtek, sokszor fel is ajánlta mikor lasagnát rendelt valaki xD Én túl szégyenlős voltam hozzá ...

Mellesleg még mindig nem játszottam ki teljesen a 2.részét, tudom szégyen és gyalázat, pedig megvettem meg minden a teljes packját.... T__T

Mikor elbúcsúztam kikisért és integetett utánam tenchou....
Jaj nem tudom menjek-e még hozzá, mert biztos emlékezni fog rám, és az olyan hazukashii.....

2014. május 4., vasárnap

MSWL 2014 event beszámoló

 Ma volt Marine Super Wave Live event, a déli koncertjére mentem el.  Évente egyszer rendezik, idén volt 10 éves.
A fellépők:  taka, D.A.T. ( Ono Daisuke +Kondo Takayuki), ELEKITER ROUND φ ( Hino Satoshi+Tachibana Shinousuke), M.O.E.(Hatano Wataru+Terashima Takuma), Black Velvet (Morikawa Toshiyuki bandája)

Fél 1 körül értem oda a helyszínre, Shibuyában volt, két megállónyira tőlem, de nem álltam sorba a goods-okért (mert Mamo live-re gyűjtök), így még olyan másfél órát ott izgultam^^
Megkajáltam a konbiniben szerzett szendvicset meg az anpant ( ha lehetne ezen élnék), az ajándékládába betettem OnoD levelét. Durva volt az elosztása az ajándékmennyiségeknek.
A legtöbb D.A.T.-é volt, többször is ki kellett szednie a staffnak hogy még bele tudjanak tenni az emberek, láttam könyveket is O_o Utána a legtöbb ER0-é volt, M.O.E. ládikája feléig üresen tátongott, mégis csak kellett volna írnom Waccháéknak is levelet x3
Taka ládikája szegénynek elég üres volt…
Elsők között sorbaálltam, és végre bent voltam. Eszméletlen gyönyörű D.A.T. csokor volt kiállítva, többen mondták olyan volt mint egy esküvői,  tényleg nagyon szép volt.


A székem emeleten volt, folyosó melletti, ami legutóbb csak Kamiyun volt anno. Mivel viszonylag kicsi volt a terem, jól lehetett látni, és nem volt senki előttem. Az emeletes székeknek az az előnye hogy jól lehet látni a fényhatásokat felülről, amikből volt bőven.
Míg nem kezdődött el PV reklámokat vetítettek, taka klipjében ott vigyorog Sugiyama Noriaki. D.A.T. Nocturne klipjében meg hatalmas sikolyhullám vonult végig a teremben, mikor Kon-chan megcsókolta a csaj kezét, azt hiszem egyszerre sóhajtott fel mindenki hogy szívesen lenne a helyében. Először láttam ER0 új klipjét, ami nagyon jó!

 Először ők jöttek ki a színpadra, méghozzá tetőtől talpig beöltözve fesztiválos ruciba, és alig lehetett látni ki kicsoda Aztán taka jött a színpadra és 4 dalt elénekelt. Őt semennyire sem ismertem, tavaly debütált, és néhányszor tett utalást is az előző MSWL-re.
Utána jöttek OnoD-ék, rögtön a Nocturne dalukkal. A koreográfia hasonló volt a klipjéhez, Team Dragonnal és Tigerrel megtoldva. Alig tudtam levenni a szemem OnoD-ről, fantasztikusan mozgott, de nem csak ő, Kon-chan is!  És ha már szóba jött, ugye először láttam őt, és leesett az állam milyen szép hangja van már. A magas hangokat is tökéletesen kiénekelte. A rucijuk ugyanaz volt mint a klipben, Konchané fekete míg OnoD talpig fehérben, amit nem tudok hova dícsérni mennyire jól áll neki.
Blue moon dal következett, aminek a végén OnoD nem felejtette ki a csókot sem.^^w
Az első lemezükről is elénekelték a dalokat, mindegyiken komolyan az  állam leesett a koreográfiától, és OnoD-re tapadt a szemem. Gyönyörű elegáns mozdulatai vannak.
Az MC részben felköszöntöttük OnoD-t. Ma volt a szülinapja, és egy kis színjátékkal egybekötve mindenki Boldog szülinapot kiáltott neki, Konchan kiszaladt hirtelen a szíínpadról otthagyva egyedül OnoD-t, de pillanatokon belül visszajött egy könyvvel a kezében, amit ajándékba szánt neki. Mondta nyisd csak ki, erre OnoD belekukkantott majd mérgesen odamondta ezt nem mutathatja meg a kamerának, mert pornókönyv xD

M.O.E. következett.  A rádióműsorukat nem hallgatom, mert sosem bírok fentmaradni, csak DGSre vagyok képes felkelni hajnalban(és akkor már Mamo rádiót is hallgatok), de most már komolyan meg kell bírkóznom vele, hogy péntek éjfélkor is felkeljek, mert így kicsit lemaradtam a dolgokról, pl. mikor kiáltotta Wacha Hatano Wataru deeesu utána mindenki valamit visszakiáltott Terashiinál szintúgy, hát …. Kérdezték Wacháék ki nem ismeri a műsorukat, talán 2-3 kéz került csak a magasba.  Mindenesetre tök jó volt látni ennyi Waccha fant, az emberek többsége tavaly is eljött ráadásul, Waccha mondta anime song covereket énekelnek, MERT OTAKUK!! :D
MC közben elment inni vizet Waccha, és Terashiinek aki nagyban mesélt ,hozott neki is vizet awww  Az egyik dal alatt elérzékenyült Waccha,  mondta is sokat jelentenek nekik ezek a dalok.  Sokat törölgette magát,  mondjuk meleg is volt ma. És ebből látszik is kire figyeltem a legtöbbet,  nem tudok szabadulni tőle, a legbájosabb tünemény ez a pasi, főleg a mosolya. Elénekelték HachiKuro első openingjét is, aminek különösen megörültem.  Illetve Terra e OPjét is, amiben Terashii fütyült a mikrofonba.

ER0. Őszintén szólva csalódtam bennük, többre számítottam, igazán lehetett volna valami koreográfia, ha egyszer olyan veszettül jó klipeket tudnak csinálni miért nem tudtak csinálni valamit itt is.D: Na de Shin-samán meglepődtem tetkói voltakl, a nyakán egy kereszt, és a bal felsőkarján is valamilyen minta. Ujjatlan fekete ruciban volt, direkt megfigyeltem hogy csupasz volt a hónalja xD
Hino Satoshit is először láttam, nagyon menő ruciban volt, ő is feketében.  Annyira nem tett mély benyomást rám,  de mikor elkezdte rázni vadul a fejét az megmaradt bennem. Meg mikor léggitározott ^^ Leginkább Shin-samát figyeltem, a csupasz karjairól nem igazán tudtam levenni a szemem.

Legvégül Black Velvet jött, de leginkább ültem alatta, mert már kikészültem T_T Morikawa hatalmas figura, őt is először láttam, és alaposan meglepődtem rajta. Úgy mozgott mint egy huszonéves rocksztár! Ott lóbálta az álló mikrofont, pörgött-forgott, ugrált, rázta a fejét, és tetejébe a dumákat amit lenyomott! :D Pl. hogy a lányai lehetnénk, ott apáskodott felettünk, meg mondta a zsebpénzünket költsük az itteni előadók CDire xD
Szóval Morikawa-otousan belopta magát a szívembe, vicces volt mikor az MC alatt átment a másik hangjába, a mélybe,akkor dobbant egyet a szívem aww
Végig napszemcsiben volt, egyedül a végén mikor mindenki kjött vette le.  Mondta most egy teljesen ide nem illő dalt fog elénekelni, egy nagy kedvencétől, Axl  Rosetól a Welcome to the Jungle-t.  Húgom jutott eszembe, ő biztos értékelte volna.:)
Morikawa angolja tökéletes, újabb meglepetés. Black Velvetnél az egyik gitáros már nem bírt magával, és levetkőzött félmeztelenre. xD

A végén kijött még egyszer mindenki a pólójukban, OnoD és Waccha egymás mellett volt pont, így egyszerű dolgom volt hogy merre tapasztom a szemem. Mikor taka beszélt szégyenlősen, Waccha annyira röhögött hogy a hasát fogta és többször ránézett OnoD-re mellette.  Elénekelték a Marine Wave-t, ami alatt OnoD leutánozta az M betűt. Úgy szeretem őt, hogy van ez a vicces oldala, amivel mindenkit meg tud nevettetni, és ott van ez a melankolikus, érzékeny is, mikor mondja zárjuk be a szívünkbe ezt a napot, és ne felejtsük el.

Rengeteg event-bejelentés volt a nyárra, ER0 konci, 2DLOVE konci, Black Velvet, D.A.T. 3.kislemez, DABA új DVD közeleg, csak hüledezett mindenki.O_O

Csoportkép Wacha twitteréről:



Setlist:

D.A.T.: 
NOCTURNE
Blue Moon
-MC-
VS
Sweet nest
Új dal

M.O.E.endscape
-MC-
Kimi no mama de
Ginga tetsudou wa haruka nari
Dramatic
READY!!

(ER0 és Black Velvetét lusta vagyok leírni)