2015. március 20., péntek

DGS élő rádiófelvétel event beszámoló

Hazautazásom előtt volt az event néhány nappal, így nem volt időm frissiben megírni a beszámolót, ahogy a Radiranger event beszámolómat se, ami pont a névnapomon volt augusztus 5-én. A DGS eventről csak fotó-beszámolók készültek egyenlőre, úgyhogy gondoltam ezt legalább utólag bepótolom.

Egy nagy-nagy álmom volt részt venni DGS-eventen, és együtt látni Kamiya Hiroshit és Ono Daisukét színpadon, és hogy ez pont a hazautazásom előtt pár nappal történt Isten csodájának hiszem, hogy beteljesült ez az álmom is. :)
CharaHobby 2014 augusztzus 23-24-én került megrendezésre Tokyo Makuhari Messe-n, a DGS stage event pedig 23-án volt 1 órakor. Jegyet csak CharaHobby-ra kellett venni, és volt egy kb 100 fős ülőhely fenntartva a színpad előtt, amire lehetett jelentkezni, és sorsolással dőlt el. Nem nyertem meg^^; Viszont a színpad mellett szabadon lehetett gyülekezni, így ismét egy háború volt készülőben a DearGirl-ök között a jó helyekért.  Emlkékszem, hogy azokban a napokban teljesen kimerült voltam sok minden miatt, leginkább a hazautazás volt az oka rá, és képtelen voltam felkelni hajnalban, hogy az első vonatot elérjem,ami 6-kor indult, ha jól emlékszem. A 7-es vonat lett belőle, így valahogy 8-9 között álltam sorba Makuhari Messe-n. Bár ültünk a földön, míg vártunk. Addig próbáltam megreggelizni, mert enni legközelebb úgyis csak az event után fogok tudni.
Alighogy beértem az arénába, rögtön megrohamoztam BunkaHousou standját a goods-ok miatt. Nehéz volt a választás, mert vagy rögtön megrohamozom a színpadot, és várok 1-ig ott, és így a jó hely biztos, vagy biztosra megveszem a DGS goodsokat, mert nagyon féltem első nap elfogynak, és később már nem fogom tudni megvenni.
Szal a goods-okra sorbaálltam, ami szerencsére nem tartott sokáig, megvettem Kamiya pólóját, a karkötőt, és a Nyaa-san díszt. Néhány lány yukatában jött, és egy barátnőmmel összefutottam sorbanállás közben. Bevásárlás után villámsebességgel a színpadhoz rohantam, már volt egy kisebb tömeg ott, de így is sikerült jó helyet találnom, bár végig lábbujjhegyen álltam az event alatt. Azt hiszem olyan 11 körül kerültem a színpadhoz, DGS előtt volt egy másik event, ami egyáltalán nem érdekelt.
Jobb oldalt voltam az első sorokban, mikor Chanko és Yagihashi kijött a színpadra maesetsu-ra. Yagihashi felolvasta miket nem szabad csinálni, és Chanko pedig mögötte mindet csinálta, egy ponton erősen megbökte Yagihashit, aki hanyattvágódott. Aztán hatalmas sikolyhullám kíséretében Kamiya és OnoD is feljött a színpadra azokban a pólójukban, amiket ők csináltak DGSben. OnoD szokásosan "Mosu"-t kiáltott velünk, és bemondták a címet. Élő rádiófelvétel 2 évvel ezelőtt volt, és mondta Kamiya nagyon izgul, meg már elszoktak kimondani, hogy “Dear Girl ~Stories~ in CharaHobby 2014″. Volt pár DearBoy is, akik néhányan régebbi DGS pólót viseltek. Nézegették a közönséget ki milyen pólójukban jött. Az epizódcím : " Ebben a részben csak egy baseball satyit viselünk". Ez egy akkori DGS részből jött, amikor viccból mondták csak egy baseball satyiban mennek a színpadra, ami az alsóbb felüket takarja el. Megkérdezték ki vesz először DGS eventen részt, és én is a magasba emeltem a kezem. OnoD bocsánatot kért csak egy baseball satyit visel xD Erre Kamiya: Na és a nagyfiúink hogy tetszenek? xDxD Kamiya kérdezte OnoD-t hogy van ma, utalva a lábára, mert OnoD minden event előtt leborotválja a lábát. Mondta ma hosszú szárú csizmát visel, így nem tudja megmutatni. Gondoltam magamban kit érdekel, vedd le a csizmád xD Aztán mondta megmutatná ő nagyon, de csak úgy tudná, ha letolja a gatyáját, amiért kirúgnák innen, és soha többet nem csinálhatnának itt eventet xD Ó, és leszögezte van rajta rendesen alsógatya.

Yagihashi kijött, és bemutattál a goodsokat.
Ezután nagyjából ugyanazokat megcsinálták OnoD-ék, amiket a 2 héttel ezelőtti DGS részben csináltak, csak baseball mérkőzés miatt nem adták le BunkaHousou-n a részt. Kamiya egy nagy kötelet húzott, aminek a végén Chanko volt. Odasuttogta Kamiyának vmi perverz viccet kell mondania, ami még épphogy csak nem borít ki egy lányt. Dr.Peppert odaadott Kamiyának.
"Mangosteen-t akarok veled enni." ( ez egy gyümölcs, de fogalmam sincs magyarul micsoda)
Utána OnoD. Neki egy rögtönzött viccet kellett mondania, ami CharaHobbyval kapcsolatos, és az egészet a testével mutatta meg.  Először Kyaa-zott mint egy lány, aztán Sindbad pózát csinálta a "ra"-ra ( ami meztelent jelent), aztán egy "Hoo"-t kiáltott, és aztán egy "bii'-t, mint aki sugarakat lő ki.
Ezután levetítettek pár videót. OnoD szülinapi adásából, amikor Kamiyát elrabolták, és meg kellett oldania különböző rejtvényeket. Kamiya lerohant a színpadról, így tudtam átöltözik valamibe. Kamiuchi lett, OnoD menedzsere. Fekete öltönyben volt napszemcsiben. OnoD munkáit csekkolta, aki hiába mondta most is épp dolgozik.   OnoD munkái a következők: meztelen titán (  Shingeki no Kyojin), oroszlánnal szembenéz (Kuroshitsuji), és mivel elég sok sportaniméket vetítenek manapság ez lett belőle: “Ono Daisuke no Kuroi Baby Daiya ga Free! de Marumie Pedal!!” ( Kuroko no Basket, Baby Steps, Daiya no A, Free, Yowamushi Pedal, és Haikyuu!!)
Utolsóban OnoD-nek meztelenül kell pedáloznia, és mondta Kamiya így lehet előtűnik OnoD "Kuroi daiya"-ja. xDxD ( utalva OnoD privát részére)
Következő corner a Dear Voice volt. Kamiya "visszatért a mosdóból". Mi is, a közönség is részesei lehettünk a DearVoice-nak. Amikor Kamiya mondta, “Mou, boku onna no ko ja na~i,” a közönségnek ezt kellett kiáltania egyszerre “I’m not a girl.”OnoD-nél “Ore no shiri wa hikaru,” és a közönségnek “My hip shine!”-t kellett kiáltania. Ezek a saját készítésű DGS pólóik feliratai voltak. Kamiyánál ha jól emlékszem rögtön sikerült, de OnoDnél picit nem sikerült egyszerre kiáltanunk. 
Új hírek: megváltozik DGS OP/EDje, ahogy minden év októberében szokott, csak most MOB fogja énekelni, sőt lesz egy MOB minialbum is.
OnoD mondta az  ONO-D WILD boxeralsót viseli, és kérdezte ki még. Csak pasik tették fel a kezüket.... (aznap mondjuk elfelejtettem felvenni )
Az eventnek vége lett.

Az élő epizódfelvétel DGS 387.része:

Utána félhulla állapotban voltam, ha le tudtam volna ülni valahová sztem ott helyben elaludtam volna, annyira fáradt voltam. Még vettem pár dolgot, meg körbenézelődtem, Wooser-rel lefotózkodtam. Később hallottam UchiP-vel lehetett beszélgetni, de nem vettem észre ( mondjuk ilyen félhullaként nem hiszem tudtam volna). Volt egy AoA kiállítás, Kamiya és OnoD ruháival is, amiket viseltek a filmben.



2014. augusztus 16., szombat

Kakkii hightouchkai

De jó lett volna, ha az ilyen eventeket Comiketen kívül tartanák, mert hulla vagyok ((((;゜Д゜)))
Éjszakázást nem vállaltam be, így első vonattal ami 4:54-kor indult paszírozódtam 1 órán át Big Sight-ra vonaton. 2x szálltam át, de szó szerint háború van ilyenkor, büszke vagyok magamra eljutottam épségben úgy, hogy nem kellett a következő vonatra várnom. 6-ra odaértem, de picit vártam mert megbeszéltem talit egy fiúval, de aztán sokat késett és nélküle elindultam sorbaállni, ha többet várok sok rivális-lány bukkan fel, és akkor búcsút mondhatok Kakkiinak.
Fél 7-kor sorbaálltam, de csak negyed 11-kor indult meg a sor, mert ugye 10-kor nyitják. Azt hiszem nem kell mondanom mekkora embertömeg van Comiketen, első napon azt hiszem félmilliónyian jöttek el. T_T
A mai nap az "original"kategória volt, így leginkább fiúkkal volt tele, vonaton marha jó volt, egy ponton azt hittem arcraesek, és akkor simán széttaposnak xD
Na de épségben eljutottam SunayaKakiharadou standjához, ahol már ott vigyorgott Kakkii. Odaadtuk a pénzt a CDért egy emberkének, aztán Kakkiival összecsaptuk a kezünket, méghozzá összekulcsolva az ujjainkat, Köszöntem, és odahajoltam hozzá hogy mondjam honnan jöttem, Kakii erre "Ó, Magyarország! Köszi hogy olyan messziről eljöttél ( tooi tokoro kara kite arigatou na!) Elég erőteljes volt a keze, ez maradt meg bennem, meg hogy mennyire pici és vékonyka.  Fekete pólóban volt, amin volt vmi minta, meg fekete sapkában volt. Nagyon cuki volt~
Nagyon nehéz lehetett neki ott állni annyi ideig, meg egyfolytában mondani hogy Arigatou, mikor eljöttem tőle megszólított egy néni, aki a lányával várt a sor mellett, és velük maradtam egy ideig és néztük Kakkiit. A pici szünetekben mikor épp nem volt nála senki néztük rögtön komoly arcot vágott, aztán hogy jött valaki megint tündérien mosolygott. Ráadásul rohadt meleg volt, egy idő után törcsit tett a nyakába. Lehet aztán addig csinálták míg el nem adták az összes CD-t, nem maradtam addig már. Meg szigorúan ránkszóltak fényképezni tilos :(
Aztán sokat beszélgettem azzal a családdal, ők is direkt csak miatta jöttek, csak átéjszakáztak.
Szóval a háborúnak ideiglenesen vége, az utolsó harcom 23-án lesz a DearGirlökkel, hogy láthassam Kamiyáékat. Még nem tudom hányra menjek ki sorbaállni, lehet hasonló időben kéne mint Comiketen...
Na de nagyon elégedett vagyok, mikor eljöttem Kakkiitól el tudom képzelni milyen arcot vághattam, hogy megszólított az a néni, :D Otsukare-sama deshita Kakkiinak is, meg nekem is 

Sweet Ignition o-watashikai

Sweet Ignition Suzuból és Micchanból áll, sok CD-t kiadnak, meg rádiójuk is van, amiket eddig nagyon nem hallgattam, mert nem nagyon tudtam hol, úgyhogy most boldog vagyok van egy Ignition CD-m :)
Az o-watashikai előtt volt egy kis event, amire külön lehetett jegyet venni. Ignition seiyuu-tehetségkutatót szervezett, 200 jelentkezőből összesen 8-an jutottak be a végdöntőbe, aminek az utolsó fellépése ma volt, a zsűriben ott volt természetesen Suzu és Micchan is. Kb. 1 órás volt, három részből állt, elsőben beszélniük kellett egy olyan emlékről, amit még egyszer sohasem akarnának átélni. Másikban párokba tették őket, és 1 percig beszélniük kellett egy adott témáról, miközben kihúztak random szavakat és azokat betették a beszélgetésbe. Az utolsó feladatban magukat kellett bemutatni, mindenki egyesével.
Aztán szavazhattunk kettőre, akik aztán Suzuék asszisztensei lesznek, és egy külön rádióműsort kapnak.
Nagyon érdekes volt, újra ráébredtem mennyire nehéz szakma ez, és milyen kevesen válnak seiyuukká :(
3.sorban voltam, Suzuék reakcióit teljes fényben láttam, és amúgy 60-an voltunk nagyjából a teremben, ahol amúgy OnoD-ék baseballoztak DGSben, meg még sok mindent csináltak, a 12.emeleten volt az event amúgy BunkaHousou épületében, és DGS-t meg a 10.-en veszik fel.
Az eventet végigröhögtem, mindenki annyira ügyes volt, és sokszor közbeszóltak Micchanék, meg néha a közönség is. Sok pruducer meg fejes volt jelen, akik sok animés event szervezésében vannak bent. Az event amúgy Vissza a jövőbe BGM-mel kezdődött, már akkor szétröhögtem magam, meg StarWars is volt vmikor.Tomozaki Yuusuke hangja különösen megfogott, ő meg is nyerte, meg egy fél-filipin fiú, Kimura Subaru is. Yuusuke egy ponton elkezdte utánozni Stichet, és egy az egyben ott volt, halálos volt. Szomorú volt látni, mikor Suzuék mondták kik a nyertesek, és a többiek arcán látszódott a csalódás, de aztán megtudtuk nem megy kárba a tehetségük, BunkaHousou felfogadja őket.
A producerek a végén beszélgettek velünk, Komiketről, meg hogy holnap lesz Kakkii eventje (amire megyek), és hogy jó lenne átszervezni egy másik épületbe az ilyen eventeket, mert nagyon pici helyük van, és a seiyuuk is hamar kifáradnak, meg nincs is öltözőszobájuk stb
Meg CharaHobbyról is szó volt, hogy Ignition nem lesz rajta, helyette beborítja a térséget majd a Dear Girlök Kamiyáék miatt. Suzu erre azt mondta a riválisok! ( pedig nagyon beordítottam volna itt egy DearGirl xD)
Na de az o-watashikai.
Hála az eventnek teljesen eltűnt belőlem az idegesség, sokat nevettem alatta és aztán felsorakozutunk olyan 60-70-en ugyanabban a teremben. Persze azért volt bennem egy kis izgalom, de nem olyan mint mikor először ráztam kezet Suzuval, akkor belémfagyott a hangom is, de most alig lehetett befogni a számat :D
Suzu: Doumo~
Mondtam honnan jöttem, hogy hívnak, mondtam voltam a VESSEL-es o-watashikaiján is, kérdeztem emlékszik-e rám, mondta még szép! Meg mondtam valszeg utoljára látom, mert 29-én repülök haza, Suzu asszem mondott vmi olyasmit hogy akkor majd ő megy Mo-ra, én meg mondtam Yoroshiku onegaishimasu. Suzuval két kézzel ráztam kezet többször is, a japán kézfogást nagyon szeretem, olyan meleg volt a keze *meghalt* Fenttartottam rendesen a szemkontaktust, ja meg persze odaadta a CD-t is Suzu. Aztán már éreztem hátulról nyomnak finoman, hogy nyomás tovább, és jött Micchan, akiért jöttem igazából az o-watashikaira főleg.
Micchan rögtön mondta Magyarország!, annyira gyönyörű volt a mosolya, aztán elmondtam neki amiért a legjobban jöttem az eventre. Megköszöntem neki Oreparát, hogy mennyire sokat jelentett nekem, és hogy kitalálta, mondtam sohasem fogom elfelejteni. Míg mondtam láttam Micchanon meghatódott és könnybelábadt a szeme, mondta hogy a többiek nélkül, akik támogatták (OnoD, Shouchan és Suzu) nem járta volna át úgy a melegség, kérdezte éreztem-e, mondtam persze, aztán mondta reméli egyszer részt veszek még Oreparán. Itt már nyomtak hátulról, és elköszöntem, mondta hogy taihen da  to omoukedo (hogy bár nehézkés, mert ugye elmegyek). Szóval annyira büszke vagyok magamra, hogy nemcsak elmondtam amit szerettem volna, hanem még fenttartottam a szemkontaktust is, amit először sikerült mióta itt vagyok. Valahogy csak úgy jöttek belőlem a szavak, és annyira boldog vagyok, Micchan arca annyira kedves volt, ahogy rámnézett, a keze is olyan meleg, jaj de szeretem őt!! Na asszem Oreparát nézek ma végig, holnap meg Kakkii, de nagy a valószínűsége hogy elfogynak  a jegyek, mert nem éjszakázok miatta, hanem csak az első vonattal rohanok Komiketre, és a terv szerint hajnal 5:40-re érek oda, az eventje meg 10-től lesz. Igyekszem holnap!
Ja, meg nem dobtak ki minket hogy végeztünk, végighallgattam még a többieket is, Suzu hangja áthallatszik mindenen :P

2014. július 19., szombat

K mozifilm

K - Missing Kings mozifilmet néztem ma meg Yokohamában, utána volt egy félórás butai-aisatsu Tsuda Kenjiróval és Fukuyama Junnal. A székem az 5.sorban volt, úgyhogy ilyen közelről talán még nem is láttam Junt. Volt kamera, talán kikerül róla valamikor egy fotó.
A producer is ott volt, és hárman beszélgettek a filmről és az élményeikről, annak nagyon örültem szinte egyfolytában szóba kerültek a többi seiyuuk, és sztorikat mesélgettek róluk. A gonosz boss például Hirotan volt, a karakterét rühelltem a filmben, annyira szerettem volna ha Kuro szépen a földhez csapja hogy leolvadjon a képéről az az irritáló szépfiú vigyorgás, de sajnos nem került rá sor.
Mikor bejöttek JunJunék Tsuda is, meg ő is elkiáltotta velünk hogy BONE! BONE! BONE!, mikor Jun is akkor mondta "teretemasu ka?"Hát annyira senki nem ordította, de azért kiáltotta mindenki :) Nekem amúgy pont Mikoto csapata a kedvencem, Mikotóért megőrülök, szal örültem élőben is hallottam a hangját.
Ami szemen szúrt, hogy Jun rámnézett. Méghozzá úgy éreztem többször is, a székem közel volt, és szembetűnő lehettem neki, de azért felhúztam a szemöldököm miért tekintget annyira felém annyit, de lehet hogy csak csekkolta az arcunkat mennyire élvezzük.
Aranyos volt nagyon hogy annyit nevetett, és ezúttal nem poncsóban volt, eddig szerintem mindig úgy láttam. Tsuda haja meg külön orrvérzés volt a részemről, nagyon fiatalította az a kócos frizura.
Érdemes nagyképernyőm megnézni a filmet, mert a látvány pazar. Gyönyörű volt a grafikája tényleg, egyedül az ecchi faktorától borultam ki, a fel-felvillanó bugyiktól meg mellektől, de megbocsájtható. Történetileg nem sok dologra derült fény, inkább mégjobban homályba borult mi zajlik is itt, de érzelmi szempontból nagyon ott volt, el is pityeredtem.
Mikoto halála árnyékba borította a vörös klánt, különösen Yatát, és Annát. Nem megyek bele a részletekbe, aki kíváncsi annak elmondom persze, de sokkal meghatóbb ha úgy nézi az ember nem tudja mi lesz.
Shiro is felbukkan, igen, de korántsem annyit mint vártam, és a vége is olyan hogy nem is vége, inkább mintha kettészelték volna, és most nem győzünk türelmetlenül várni a folytatást.
Annáról tökre megváltozott a véleményem, jó irányba, le a kalappal előtte! Yata meg még cukibb lett mint valaha *w* (és szerelmet valott a tudjuk kinek)

2014. július 12., szombat

Radiranger nap


Ma barátnőmmel együtt elmentünk a Kamen Rider colabo étterembe, ahol pont 1 hónapja voltak Kamiyáék.  Teljesen megvesztünk.... én Kamiyáéktól, barátnőm meg Kamen Rider miatt, vicces volt hogy ő vadul fotózta a Rider cuccokat, míg én mellette a Radirangereseket :3
Aláírásuk, a ruháik, és a rádióműsorhoz köthető cuccok is ki voltak állítva, Kamiya Mikulás-sipkája , a klipből a rádiók stb.
Radiranger saját menüje is volt, a curryset ettem, meg a desszertet, ami sztem 4 személyes lehetett, mert ketten se tudtuk megenni mindet, csak a felét. Kamiya Blue italát rendeltem hozzá, nagyon finom volt!
Utána elmentünk karaokézni, sajnos nem ahova Kamiyáék, mert azt elfelejtettem lefoglalni, de nem baj, a lényeg az étterem volt úgyis. Több mint 4 órát énekeltünk... :D
Szóval nagyon jó volt ez a nap, még mindig alig lehet levakarni rólam a mosolygást.


















2014. június 28., szombat

Kanata beszámoló

Először voltam ilyen eventen, amin csak felolvasnak a seiyuu-k. Hát nem nekem való.
Azt hittem meghalok xD
Amint elsötétült a terem ( koromsötét volt!), mindenki visszafojtotta a lélegzetét, és egészen az előadás végéig kitartotta, az aftertalk részéig. Nem tudom hányszor tapasztottam a szájamra a kezem, vagy hogy haraptam rá, egyszerkétszer fordult elő, hogy körülöttem néhányan felröhögtek ( Hirarinnál), és akkor én is, de végig ugye mert színpadi előadás nem lehetett közben felsikongatni, amit nagyon, nagyon nehéz volt visszatartani.
Nem is tudom hányszor talált szívem az a bizonyos nyilacska, amit legjobban Hirarin lövöldözött felénk a gyönyörű, erotikus hangjával.
Na de már értem mikor láttuk kijönni a délutáni előadásról a teljesen félhulla állapotú lányokat, hogy miért borultak aztán sikongatva az ismerőseik nyakába, tényleg egy maradandó élmény volt, meg hogy körülöttem sokan sírtak ( én csak nagyon meghatódtam). Mikor taliztam egy ismerősemmel Twitteről bemutatott a barátnőjének, akinek az ismerőseivel is taliztam, mikor mondták ki-ki követ (Twitteren) felröhögtünk. Maronchanról megtudtam Tokushimában lakik, és repcsivel jött Kanatára. Nem semmi.
3 nagy fejezete volt az előadásnak, aminél először Micchan, Yucchi majd Hirarin olvasta fel a karakterük szerelmi történetét, ahogy megtalálták életük párját, és beteljesül a szerelmük. Fel-alá járkáltak a színpadon, voltak kanapék, olykor leültek, teljesen szabadan mozogtak közben, meg a többi karakter beszédét is ők olvasták fel, ami külön vicces volt pl. ha a lányét mondták. Hirarin csinálta a legjobban, mármint mind a hárman jól csinálták, de Hirarin volt az, aki a legviccesebben adta elő a különböző karaktereket, az öreg főnökét, vagy a csajáét, itt röhögtünk fel páran.
Elég pici volt a terem, és mivel nem volt emelet az előttem ülőktől nem mindig láttam, akkor becsuktam a szemem és úgy hallgattam *dokidoki*
 Akit eddig nem láttam még, az Yusa Kouji volt, fúú de jól nézett ki! ( ˘ ³˘)♥ Ráadásul mind a hárman frakkban voltak, amiről utóbb kiderült Norie-san készített ki nekik (a régebbi Kanata előadásokon nem volt), ami még jobban rányomott az orrvérzésre (nagyon gyengém ha öltönyben látom a seiyuukat). De mégis a nap netovábbja Hirarin előadása volt számomra, meg mikor vége volt következett egy félórás aftertalk, aminek a beszédfonalát részben Micchan vezette, de úgy tűnik mindegyik előadáson feldobnak egy random témát, az osakain a yakisoba volt, ma meg a sake....
Eléggé belejöttek a témába, Yucchi egyfolytában nyomta a tsukkomikat, kiderült róla elég jól bírja a piát, ajánlgatott is jópárat, Micchan csak dobozos sört iszik mindennap, de a kedvence a vörösbor, Hirarin meg.... csak All-Freet iszik xD (Ez egy alkoholmentes ízesített sör) Hazafele vettem is, Hirarin mondta ha vége az előadásnak menjen el mindenki alkoholizálni LOL Persze ő ezt a sört ajánlotta(mert rosszul bírja az alkoholt). Meg a tükörtojásos yakisoba is egy olyan étel lett, amit mindenki fog enni, a történetben fordult elő, Norie-san ( az írónő, illusztrátor) mesélte Twitteren sokan írták ettem ilyet xD Úgyhogy az sem fog elmaradni nálam.
 Jaj de Micchanon nevettem a legtöbbet, annyira szeretem őt, és édes egy pasas, nagyon tudja hogy kell megnevettetni az embereket :D Volt egy rész mikor véletlenül lefikázta Suntory sörmárkát, és gyorsan megkérdezte ugye nincs is senki onnan, de egy kéz a magasba lendült, és a nő ott dolgozik xD Ezen is sokat röhögtünk, meg hogy a történetben előforduló sütit egy valós boltból vette Norie-san, ahova  egy lány elment a közönségből,és ott mutogatta a sütit. Yucchi nagyon izgult mondta, meg hogy mikor beszélt sokat nézett ránk. Ilyenkor mondjuk sosem hittem tényleg nézi az arcunkat mégha felénk is néz, mert el van a karaktere világában, de akkor mégis csak nézett ránk, Yucchi felém is nézett párszorAz előadás közben zongorajáték is szólt élőben, nagyon szép volt~
Meg ahogy sétáltak a színpadon, lassan, nem sietve, felvéve a karakterek stílusát magukra az is nagyon tetszett!
Norie-san nemrég kiadott egy könyvet ami csak lányoknak szól, de adott egy példányt Micchanak is, aki húzta a száját hogy még nem olvasta el. Norie-san duzzogva mondta bezzeg ő hallgatja a CD-it, még CONNECT-ot is, mondta  a kedvenc számát is, és kérte, azaz inkább ráparancsolt Micchanra holnap kéri a véleményét a könyvről xD Micchan ganbatte~

Úgy sajnálom nem adnak ki DVD-t, megnézném pedig még egyszer szívesen... Inkább mint ott legyek ilyenen még egyszer élőben, olyan nehéz ott csöndben haldokolni xD


2014. június 20., péntek

JOJO Premium vetítés beszámoló

 JOJO Stardust Crusaders 2. és 5. részét vetítették le a moziban, előtte a műsorvezető felolvasta mit nem szabad csinálni, és már akkor tök szimpatikus lett, mert olyan stílusban mondta. (WarnerBros pólóban volt,mert nem volt otthon neki JOJO pólója) Aztán behívta OnoD-t, aki világosszürke öltönyben volt, mondta neki van otthon, de a stylistja készítette ki neki a ruhát, és Jonathan Joesterként érzi magát ebben. Rögtön Joutaro elmaradhatatlan beszólásával kezdte, hogy "Yakamashii! Uttoushii zo, kono ama!!"És ezt mind felénk üvöltötte, Joutaro pózával, ( pont felém, előtte mikor kigombolta az öltönye gombját jaj meghaltam ), hát azt se tudtuk hogy tapsoljunk vissza a gyönyörtől. (Mivel csúnyabeszéd, nem fordítom le xD )
A műsorvezető is elég nagy JOJO-fan volt, szal még el se kezdődött a vetítés már annyit beszéltek túllépték a megengedett időt ( JOJO BGM szólt ilyenkor) Többi JOJO pózát is csinálta OnoD, jaj annyira ragyogott a szeme meg egyfolytában nevetett és csak úgy sütött róla a fangörcs. Hogy levetítették a két részt bejöttek újra, ezúttal a rendezőval együtt, és elkezdődött a USTREAM vetítés is. ( 2 kamera volt hátul )
Itt már eléggé visszafogta magát OnoD, valszeg ez felkerül majd NicoNico-ra később, szal ezt nem részletezem most. Csak annyit mondok nagyon élveztem, kibeszélték a két részt, meg a rendező is nagyon szimpatikus lett ( JOJO pólóban volt)
A székem marha közel volt, kb olyan közel voltam mint Kuroshitsuji eventen! Annyira de annyira jól néz ki OnoD!!! És volt párszor hogy úgy éreztem felém néz, mert tényleg pont előtte voltam! Mondjuk nem tudom mennyire látta a közönséget a lámpafény miatt.
Aztán levetítették a 12. részt, és utána még egyszer feljöttek, és bocsánatot kértek hogy elcsúsztak az idővel. Beszéltek még negyedórát xD Aztán valahol a felénél szóba került Ustream és OnoD lecövekelt, hogy ő azt hitte közvetítik és azért fogta vissza magát. Rögtön fellelkesült , na nem mintha előtte nem az lett volna,  gyorsan csinálta a pózokat, meg mondta Jojo alsógatyában van x3 Mikor átöltözött rányitott a rendező és nekifordította a seggét, hogy lássa az alsógatyáját. :D
Annyir röhögtünk, és annyira jól éreztem magam, most még jobban beleszerettem JOJO-ba, és már nem  tudok betelni vele. Lesz még ilyen vetítés nemsokára megint, amire persze megint megyek ( remélem Hirarint elhívják legközelebb, róla is volt szó, hogy mennyire izgatott az afurekon, és úgy ragyog a szeme mint egy aranygolyó ha megtudja az új karaktereknek ki lesz a hangja. Death 13-nél különösen kikészült OnoD szerint. )
Mellesleg néhányszor beijedtem a vetítés alatt, pedig mondták előre ne ijedjünk be. A hanghatás fantasztikus volt, Free! vetítésnél is éreztem, de az nem mozi volt, úgyhogy ez egy netovábbja volt!! Legszívesebben az összes részt megnéztem volna így!
Bejelentettek jópár dolgot, pl. hogy lesz folytatása a 3. évadnak, 1 éves évadot csinálnak, meg JOJO rádió OnoDvel ( Ora ora radio), amit még nem vettek fel, de már lehet küldeni fanlevelet ( persze küldök !), meg a Georgia colabo kávékat is bemutatták, OnoD ivott belőle aaaaaawww
Remélem bejutok a legközelebbire is!

(és bocsi, hogy ilyen szanaszét sikerült a beszámoló, gyorsan meg akartam írni de közben megy a rádió, és azon is egyfolytában röhögök )